Kedvezően kezdődött a hét egy hazai játékosnak, ugyanis bár elmondása szerint nem szokott, most kivételt tett és hétfőn megpörgette egy picit a Temple Tumble 2 nyerőgépet. Úgy látszik jó döntés volt.

Az Unibet Kaszinóban is megtalálható játék Dream Drop jackpotja a pörgetés idején meghaladta a 2,4 millió eurós összeget, és bár nagyon motiváló ez az érték, kisebb téttel mernénk fogadni, hogy a magyar játékosnak meg sem fordult a fejében, hogy aznap Fortuna neki fog kedvezni.

Mivel már régebb óta játszik arra gyanakszunk, hogy szórakozásként pörgetett egy párat, és ez látszik a feltett tét összegén, ami 480 forint volt.

Nos, tévedett. Ugyanis aznap a szerencse neki kedvezett, és végül nem kevesebb, mint 912 millió forint ütötte a markát.

A nyertes pörgetés

Mi innen is gratulálunk neki, és bízunk benne, hogy nyereményét okosan használja fel, civil hivatását (tűzoltó) pedig a továbbiakban is folytatja, ugyanis soha nem tudhatjuk, hogy mikor van szükségünk rá és társaira.

Nektek olvasóknak pedig azt üzenjük, hogy a fenti összegek, bár kápráztatóak a továbbiakban is próbáljatok felelősségteljesen játszani, csupán szórakozásból.

Ha te is kipróbálnád az Unibet játékait vagy akár fogadnál náluk, akkor tudnod kell, hogy amennyiben általunk jutsz el hozzájuk, regisztrálsz és befizetsz, akkor a kezdő bónuszokon kívül egy extra 10.000 Ft értékű ingyenes fogadásban is részesülsz. Részletek az ajánlatról

Unibet Regisztráció