A tenisz All Star Game-tornája, a Laver Kupa egy roppant izgalmas, eseményekkel telített első játéknap után, egy még érdekesebb folytatásra számít. Az Európa csapat 3-1-re vezeti a Világ csapatát. de mivel a szombati győzelmekért két-két pont jár, ez az előny inkább csak mentálisan számít igazán.

Míg Roger Federer már bemutatkozott az első nap páros mérkőzése alkalmával, ma a svájci az egyéni versenyszámba is beszáll. Emellett, az európaiak másik csillaga, Rafael Nadal egyéni és páros meccset is fog játszani, így a show garantált.

A nap első mérkőzése Alexander Zverev (ATP 6.) és John Isner (ATP 20.) között fog lezajlani. A német nincs a legjobb formában, de a Laver Kupa csapatszelleme a három év során nagyon ihlető volt számára. Isnernek sem volt ragyogó eddig az őszi keménypályás idénye, de ez a torna neki is fekszik. A tavaly is játszottak egymás ellen a Laver Kupán és akkor a német nyert szuper tie-breakben. Összesítve Alexander 6-1-re vezeti Johnt. Annyi biztos, hogy a német nem sokkal esélyesebb az amerikai ellenfelénél.

A második meccs egy hatalmas csatának ígérkezik Roger Federer (ATP 3.) és Nick Kyrgios (ATP 27.) között. A svájci géniusz játékán úgy Cincinnatiben, mint a US Openen mutatkoztak a rozsda jelei, de ezeket Roger pillanatok alatt lerázhatja főleg, hogy végül is ő a torna megálmodója. Nick hullámzó volt az idén is mint mindig, de ezen a tornán nagy ambícióval játszik. 2017-ben és 2018-ban is megütköztek a Laver Kupán és mindkét alkalommal Roger nyert. Federer 6-1-re vezeti Kyrgios az egymás elleni meccseken. Az ausztrál tudja és ki is mondta, hogy nem fél mert már verte az Európa szupersztárjait.

A harmadik meccsen Rafael Nadal (ATP 2.) és Milos Raonic (ATP 24.) fognak egymás ellen pályára lépni. Rafa nem is lehet jobb formában, hiszen alig pár napja negyedjére US Open-bajnok lett. Kanadai ellenfelét viszont sérülésék zavarták az utóbbi időben és idénye a megszokottnál szürkébbre sikerült. Tizenkét egymás elleni meccsből kilencet nyert a spanyol és az tiszta mindenki számára, hogy most is nagy esélyesként indul.

A játéknapot a Rafael Nadal/Stefanos Tsitsipas - Nick Kyrgios/Jack Sock páros mérkőzés fogja zárni. A Világ csapat minden bizonnyal nagyon számít a győzelemért járó két pontra. Azért érdekes az a tény, hogy Jack Sock már szombaton lejátssza a második páros meccsét, ami azt jelenti, hogy vasárnap nem játszhat csak esetleg egyéni meccset. Így a három pontot érő vasárnapi duplában más játékos fogja képviselni McEnroe csapatát. Ez kissé furcsa, mert az amerikai a legjobb emberük ebben a versenyszámban.

Azt mindenképp ki kell emelni, hogy ma is lehetnek meglepetések a javából. A pénteki négy meccsből csak egy összecsapáson igazolódott a papírforma!

Szombati játéknap összecsapásai:

Fogadj a Laver Kupára!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org

Az oddsok a Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019.09.21. (08:44).