Többször is volt már esélyes, szorzók alapján idén ő nyerhet.

Szokás szerint idén is fogadhatunk mindenféle nemzetközi kitüntetésre az Unibetnél, többek között a Nobel-békedíjra is. 2018-ig 106 személynek és 24 szervezetnek ítélték oda a Nobel-békedíjat, nemek eloszlása terén a férfiak felé húz a történelem, hiszen eddig csak 17 nőt ismertek el, a többiek férfiak voltak. A legfiatalabb díjazott egyébként nő, Malála Júszafzai mindössze 17 éves volt, mikor a gyermekek és fiatal emberek elnyomása ellen tett küzdelméért elismerték. A hölgy célja azóta is, hogy minden gyermeknek alanyi jogon járjon az oktatás. Nemes cél, nagyon megérdemelt díjazás.

Nobel-békedíj átadása 2009-ben. Fotó: Wikipédia

Tavaly ketten is átvehették a békedíjat, a háborús helyzetekben elkövetett szexuális erőszak elleni erőfeszítéseikért. Denis Mukwege és Nadiye Murad utódja a díj terén Angela Merkel lehet? Az Unibet kínálata alapján ez is előfordulhat, hiszen a német kancellár a lista élén áll 7.50-ös szorzóval. Mögötte feltűnik Ferenc pápa, aki minden évben automatikus része a kínálatnak. Nem csak Angela Merkel az egyetlen női politikus a listában, hiszen Federica Mogherini, olasz politikusra is tippelhetünk, aki 2014 óta az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.

2019-es Nobel-békedíj nyertese:

  • Angela Merkel 7.50
  • Federica Mogherini 9.00
  • Pope Francis 9.00
  • Wa Lone és Kyaw Soe Oo 9.00
  • Donald Trump 11.00

A teljes kínálatot az Egyéb - Nem sport / Globális / Nobel-díjak részen találod!