A magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott ezüstérmes lett a Lengyelországban rendezett korosztályos világbajnokságon, miután a vasárnapi döntőben 29-27-re kikapott a címvédő Oroszországtól.

Bohus Beáta szövetségi edző csapata a csoportküzdelmek során Svédországot, Chilét, Horvátországot, Egyiptomot és Dániát is legyőzte, a nyolcaddöntőben Ausztriát, a negyeddöntőben Spanyolországot, az elődöntőben pedig a Koreai Köztársaság csapatát búcsúztatta, vagyis százszázalékos mutatóval jutott a fináléba.

A magyar válogatott eredménysora

A magyar válogatott eredménysora. Fotó: eredmenyek.com
fotó: eredmenyek.com

"Nincs szégyenkezni valónk, világbajnoki ezüstérmet szereztünk. Az viszont bánt, hogy pont a döntőben nem sikerült úgy teljesítenünk, mint korábban, nagyon sok hibát vétettünk. Sajnos most megmutatkozott, hogy ezek a lányok a magyar bajnokságban kevés olyan éles mérkőzést játszanak, amelyeken hozzászokhatnának ahhoz, hogy egy-egy mozdulatnak, nüansznak mekkora jelentősége lehet. Ennek ellenére biztos, hogy ez a csapat nagyon erős junior válogatottá fog nőni"  -  Bohus Beáta szövetségi edző.

"Nagyon szép két hét volt, kár érte, hogy így alakult a vége, de sajnos fejben nem igazán voltunk ma rendben, elfáradtunk a vb utolsó napjára"   Kuczora Csenge.

Fogadj kézilabdára az Unibeten!

Forrás: MTI