Novak Djokovic és Stefanos Tsitsipas hatalmas csatákat vívtak az elődöntőkben, de a neheze még hátra van, mert kettőjük közül csak egyik lehet a párizsi Grand Slam 2021-es bajnoka.

Stefanos Tsitsipas (Fotó: Janet McIntyre / Shutterstock.com)

Stefanos Tsitsipas (ATP 5.) volt az első, aki kiharcolta helyét a fináléba, miután Alexander Zverev közel volt, hogy két szettes hátrányról fordítsa a meccssüket. Az ötödik játszma első gémjében három bréklabdája is volt a németnek, de végül a huszonkét éves görög játékos 6-3-ra húzta be a szettet és ezzel a meccset is. Ennek a bravúrjának köszönhetően, Stefanos a pályafutásának első Grand Slam-döntőjét játszhatja. A látványosság színvonalát tovább fokozta a Novak Djokovic - Rafael Nadal elődöntős összecsapása. A szerb világelső újra bizonyította mentális és fizikai acélosságát és 2015 után, másodjára győzte le a tizenháromszoros spanyol bajnokot a Roland Garros-n. Rafa 5-0-ra vezetett az első játszmában, de mikor már azt gondolhattuk volna, hogy a tavalyi mérkőzésüknek fog ismétlődni a forgatókönyve, Djokovic megtalálta igazi játékformáját. Az első játszmát szorossá tudta tenni, de igazából Novak a második szettől kezdve fordította a kockát. 1-1-es szettállásnál egy több mint másfél órás harmadik játszma következett. Nadal szettlabdához is jutott, de Novak tie-breakben nyerte a játszmát. Ekkor Rafa reakciójára vártunk, de a spanyol csak 2-0-ig bírta, majd Djokovic egymás után hat gémet nyerve, teljesítette a teniszvilág egyik legnehezebb kihívását és megnyerte a meccset.

Novak Djokovic (Fotó: Christian Bertrand / Shutterstock.com)

A harmincnégy éves Djokovic hatalmas tapasztalatfölénnyel érkezik a döntőbe, hiszen míg ő tizenkilencedik Grand Slam-sikerét szerezheti meg, Tsitsipas az első rangos döntőjét fogja játszani. Ettől függetlenül, nem kell figyelmen kívül hagyni, hogy megtörténhet, hogy Novak roppant megterhelő elődöntője többet elvett fizikai és mentális teljesítőképességéből, még akkor is ha Tsitsipas egy szettel többet játszott Zverev ellen. Emellett, nem kell elfelejteni, hogy Djokovic, a négy Grand Slam közül, a Roland Garros-n a legkevésbé eredményes. Egyetlen bajnoki címét 2016-ban nyerte és négyszer volt még döntős. Az viszont nem tagadható, hogy ő a döntő nagy esélyese és ezt mutatja a Tsitsipas-l vívott eddigi meccsei is. A hét hivatalos mérkőzésből, a görög csak kettőt nyert és azokat is kemény borításon (Toronto 2018, Shanghai 2019). A Roland Garros-n a tavaly találkoztak először az elődöntőben és Novak öt játszmában nyert. Idén is összecsaptak a római salakon, Novak ezt a meccset is döntő játszmában nyerte. Összegezve, bármennyire is remek salakidényt futott be a görög játékos, nehéz arra gondolni, hogy nyerhet egy olyan játékos ellen, aki magát a salakkirályt otthonában verte.

Tipp

Szett hendikeppel: Novak Djokovic -1.5    1.63

Ne feledd, hogy nyertes fogadásaiddal részt vehetsz egy fogadás bajnokságon is, amelyen akár 1,6 millió forintot zsebelhetsz be.

június 13., vasárnap

Az Unibet ajánlatából

Fogadás szettre 3-0 @ 2.70
Fogadás szettre 3-1 @ 3.95
Fogadás szettre 3-2 @ 6.00
Fogadás szettre 0-3 @ 11.00
Fogadás szettre 1-3 @ 9.50
Fogadás szettre 2-3 @ 9.50
Szett hendikeppel Tsitsipas, Stefanos -2.5 @ 11.00
Szett hendikeppel Djokovic, Novak -2.5 @ 2.70
Szett hendikeppel Tsitsipas, Stefanos +1.5 @ 2.28
Szett hendikeppel Tsitsipas, Stefanos +2.5 @ 1.46
Szett hendikeppel Tsitsipas, Stefanos -1.5 @ 5.30
Játék hendikeppel Djokovic, Novak -4.5 @ 1.76
Játék hendikeppel Tsitsipas, Stefanos +4.5 @ 2.05
Játék hendikeppel Tsitsipas, Stefanos -1.5 @ 4.20
Játék hendikeppel Djokovic, Novak -7.5 @ 3.85
Játékok száma Alatt 33.5 @ 2.50
Játékok száma Felett 33.5 @ 1.52
Szettek száma Alatt 3.5 @ 2.20
Szettek száma Felett 3.5 @ 1.66
Szettek száma Felett 4.5 @ 3.80

Fogadj itt a döntőre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2021.06.12. (09:05)