Nem csillognak-villognak az utóbbi időben, de mindig látványos élmény Philipp Kohlschreibert és Fernando Verdacót a pályán látni. A francia Grand Slam-torna első fordulójában az összecsapássorozatuk tizenegyedik felvonására kerül sor.

Fernando Verdasco (Fotó: Celso Pupo / Shutterstock.com)

A két harminchét éves játékos kiélezett harcokat vívtak egymással az idők során, amit az is bizonyít, hogy az eddigi tíz meccsükből, hat döntő játszmát igényelt. Összesítve, Kohlschreiber (ATP 132.) vezet 6-4-re, de salakon Verdasco (ATP 99.) három meccsből kettőt nyert. A borítás szempontjából, nem mondható el, hogy valamelyiküknek előnye lenne, hiszen sok tornagyőzelemmel bizonyították már szakértelmüket (Philipp hat bajnoki címmel, Fernando néggyel).

Idén későre kezdtek játszani, Verdasco márciusban, Kohlschreiber pedig áprilisban állt először rajtvonalhoz és alig nyertek azóta pár meccset. Bár roppant gyengén teljesítettek 2021-ben, Verdasconak valamivel jobbnak látszik a pillanatnyi játékformája, mert egy öt meccses vereségsorozatot pár napja szakított meg Belgrádban egy ATP-negyeddöntővel. Kohlschreiber idei legkiemelkedőbb eredménye a heilbronni Challenger-negyeddöntője volt ugyancsak salakon. Ennek ellenére, a bukmékerek oddsai német továbbjutást sejtetnek.

Ne feledd, hogy nyertes fogadásaiddal részt vehetsz egy fogadás bajnokságon is, amelyen akár 1,6 millió forintot zsebelhetsz be.

Az Unibet ajánlatából

Fogadás szettre 3-0 @ 3.50
Fogadás szettre 3-1 @ 4.50
Fogadás szettre 3-2 @ 6.00
Fogadás szettre 0-3 @ 7.00
Fogadás szettre 1-3 @ 7.00
Fogadás szettre 2-3 @ 7.50
Szett hendikeppel Kohlschreiber, Philipp -1.5 @ 2.00
Szett hendikeppel Verdasco, Fernando -1.5 @ 3.60
Szett hendikeppel Kohlschreiber, Philipp -2.5 @ 3.50
Szett hendikeppel Verdasco, Fernando +1.5 @ 1.79
Szett hendikeppel Verdasco, Fernando -2.5 @ 7.00
Játék hendikeppel Kohlschreiber, Philipp -3.5 @ 1.92
Játék hendikeppel Verdasco, Fernando +3.5 @ 1.87
Játék hendikeppel Verdasco, Fernando -3.5 @ 3.55
Játék hendikeppel Kohlschreiber, Philipp -6.5 @ 3.25
Játékok száma Alatt 31.5 @ 3.30
Játékok száma Felett 36.5 @ 1.73
Szettek száma Alatt 3.5 @ 2.38
Szettek száma Felett 3.5 @ 1.57
Szettek száma Felett 4.5 @ 3.45

További kiemelt mérkőzések

Fogadj itt a Roland Garrosra!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2021.05.31. (10:05)