A Sampdoria elleni győzelem után kissé bealudtak a zebrák, de persze nem ez a fő probléma. 

Vasárnap este újabb "tesztmérkőzés" vár a Juventus játékosaira, akik ezúttal a Hellas Verona ellen lépnek pályára a Serie A 5. fordulójában.

Nem csak az eredményeiből, hanem a pályán mutatott teljesítményéből is jól látható, hogy a Juventus mélyreható változáson megy keresztül. Andrea Pirlo, a torinóiak új trénere még javában a kísérletezgetés fázisában van, azt igyekszik pótolgatni, ami a bajnokság kezdete előtt elmaradt. A nagy tesztelgetés ára volt, hogy az első négy fordulóban két döntetlen is becsúszott a fiókba, ami még a belefér kategória.

A veronai sárga-kékek az AS Roma és Udinese elleni kettős győzelemmel indították az új szezont, majd ezután jött egy vereség a Parma otthonában, végül a negyedik fordulóban az iksz is megérkezett a Genoa ellen.

Milyen eredményt vártok az mérkőzéstől?

október 25., vasárnap

Fogadási lehetőségek:

Hendikep eredmény Juventus (-1) -1 @ 2.00
Hendikep eredmény Verona (+1) +1 @ 3.25
Összesített gólok Alatt 2.5 @ 2.10
Összesített gólok Felett 2.5 @ 1.72
Mindkét csapat szerez gólt Igen @ 2.00
Mindkét csapat szerez gólt Nem @ 1.75
Nincs fogadás döntetlenre Juventus @ 1.10
Nincs fogadás döntetlenre Verona @ 7.00

A teljes vasárnapi program:

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2020-10-24, 07:30

  Fogadj és nézd élőben!