A tiroli torna második napján Dominic Thiem azzal az Andrey Rublevvel néz szembe, akinek már egyszer sikerült az a rangos bravúr, hogy legyőzze salakon a Roland Garros kétszeres döntősét.

Mindkét játékos győzelemmel kezdte a kitzbüheli tornát, de míg Dominic két szettben győzött Casper Ruud ellen (7-5, 7-6), az orosz teniszező nehezebben melegedett be, és szetthátrányból kellett fordítania meccsét Jan-Lennard Struff ellen (3-6, 6-4, 15-13). Annak ellenére, hogy Thiem nyilvánvalóan esélyesebb, Rublevtől lehetnek elvárásaink.

Jelen pillanatban az egymás elleni meccseken Thiem (ATP 3.) vezet 2-1-re, de a tavaly Hamburgban Andrey (ATP 14.) szettvesztesség nélkül nyert (7-6, 7-6), így salakon az állás 1-1. Az orosz játékos németországi sikerét még különösebbé teszi az, hogy csak 52%-ban tudta érvényesen pályára tenni első szerváját. Még így is Rublev 71%-ban nyerte az adogatópontjait, Thiem pedig csak 67%-ban volt eredményes a sajátjaival.

Kitzbühel közel nyolcszáz méter magasan helyezkedik el a tengerszinthez viszonyítva, ezért a játék gyorsabb mint általában ezen a borításon. Több nyerő ütés és kevesebb hosszú labdamenet várható ilyen körülmények között.

július 08., szerda

Játék hendikeppel Thiem, Dominic -3.5 @ 1.93
Játék hendikeppel Rublev, Andrey +3.5 @ 1.82
Játék hendikeppel Rublev, Andrey -1.5 @ 5.10
Játék hendikeppel Thiem, Dominic -5.5 @ 3.55
Játékok száma Alatt 19.5 @ 2.07
Játékok száma Felett 19.5 @ 1.71
Játékok száma Alatt 21.5 @ 1.40
Játékok száma Felett 21.5 @ 2.85

További mérkőzések

július 08., szerda

Fogadj itt a tornára!


18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2020.07.08. (06:50).