Frances Tiafoe borította a papírformát Rafael Nadal ellen és a negyeddöntőbe jutott, ahol Andrey Rublev-el találkozik.

Frances Tiafoe (Fotó: Rena Schild/Shutterstock.com)

Míg a hazai játékos először jutott az utolsó nyolc közé az amerikai Grand Slamen, orosz ellenfele 2017 és 2020 után, harmadjára találja magát ebben a szakaszban New Yorkban. Aki nyeri kettőjük közül az összecsapást, az a pályafutásának első rangos elődöntőjét játszhatja majd. Mi lehet ennél nagyobb tét egy otthoni játékos számára főleg, hogy Andy Roddick 2003-as győzelme óta nem nyerte amerikai játékos a US Open férfi egyéni versenyszámát? Frances (ATP 26.) a Rafael Nadal elleni nyolcaddöntőjéig nem volt igazán próbára téve és szettvesztésség nélkül menetelt, majd a spanyol Grand Slam-király is csupán egy játszmát tudott elvenni előle.

Andrey (ATP 11.) akinek legjobb eredménye a felvezető tornákon a washingtoni elődöntője volt, New Yorkban váltakoztatta a könnyed győzelmeket az öt játszmásokkal. Már a nyitómeccse döntő szettes volt Laslo Djere ellen, majd háromban verte Soonwoo Kwont, aztán ismét öt felvonásra volt szüksége Denis Shapovalov ellen amit egy könnyed Cameron Norrie ellen aratott siker követett. Az összképben Rublev egy magasabb színvonalat jelent, de az egymás elleni mérleg 1-1. A tavaly Tiafoe ugyanitt a US Openen 3-2-es szettarányban verte az orosz ellenfelét, aki idén márciusban Indian Wellsben vágott vissza két játszmában.

Ne feledd, hogy a US Open-fogadásaiddal részt vehetsz az Unibet nyolc millió forint nyereményalappal rendelkező fogadás bajnokságán.

szeptember 07., szerda

Tipp Mérkőzés nyertese Rublev, Andrey @ 1.92

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2022.09.07., 06:57.