Petra Kvitova csupán a legelső Garbine Muguruza elleni mérkőzését veszítette el 2015-ben, azt követően minden összecsapásukon felülkerekedett.

Petra Kvitova (Fotó: lev radin / Shutterstock.com)

Az összesített egymás elleni mérlegük 5-1, a kemény borításon pedig 4-1 a cseh játékos javára. A legutóbbi négy meccsük hasonló kemény borításon zajlott, ezek közül az egyikre a 2017-es amerikai Grand Slamen került sor, amelyet Petra 7-6, 6-3-ra nyert meg. Mondhatni, hogy Kvitova dominálta az évek során spanyol ellenfelét és a legutóbbi eredményeik és a bukmékerek oddsai szerint is, ez a sorozat folytatódhat. A cseh játékos (WTA 21.) nemrég döntőzött Cincinnatiban és New Yorkban egy két szettes nyitókörös győzelem után, játék nélkül jutott túl Anhelina Kalininán.

Muguruza (WTA 10.) hullámvölgye a füves idény után is folytatódott, de a rangos amerikai tornán igazán figyelemreméltó eddigi szereplése. Miután két játszmában verte a tehetséges Clara Tausont, egy újabb ígéretes játékoson, Linda Fruhvirtován 6-0, 6-4-es sikerrel száguldott át. Ezek a győzelmek már engednek egy olyan következtetést levonni, hogy Kvitovának a vártnál nehezebb lehet majd a papírformát igazolni.

Ne feledd, hogy az Unibetnél 25%-os élő nyereménynövelővel fogadhatsz a mérkőzésekre a Grand Slam-torna első hetében, ugyanakkor részt vehetsz a nyolc millió forint nyereményalappal rendelkező fogadás bajnokságon is.

szeptember 03., szombat

Tipp Szett hendikeppel Muguruza, Garbiñe +1.5 @ 1.60

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2022.09.03., 08:19.