Felemás eredményeket szerzett a felvezető tornákon, de úgy mint a tavaly, Karolina Pliskova idén is negyeddöntős New Yorkban.

Karolina Pliskova (Fotó: Leonard Zhukovsky/Shutterstock.com)

A 2016-os döntős (WTA 22.) San Joseban és Cincinnatiban is már a második meccsén kikapott, viszont Torontoban az elődöntőig menetelt, így hát volt remény, hogy az amerikai Grand Slamen is jól fog teljesíteni. Az eddigi négy fordulóból hármat döntő szettben nyert meg, de következő ellenfele, Aryna Sabalenka (WTA 6.) sem éppen lazsált a New York-i meccsein. A fehérorosz játékos a Cincinnatiban játszott elődöntőjének lendületével érkezett az idény utolsó Grand Slamjére és az eddigi négy mérkőzéséből kettőt nyert döntő szettben. Arynának előnyt jelenthet viszont, hogy nem egymás után vívta a két három szettes meccsét. Karolina fáradtabb lehet miután a harmadik fordulóban, Belinda Bencicet majd rögton utána a nyolcaddöntőben Victoria Azarenkát is a harmadik felvonásban verte.

Sabalenkának a Kaia Kanepi és Danielle Collins elleni győzelmei egy valamivel magasabb jelenlegi színvonalat mutatnak, de a fehérorosz teniszező elveszítette a legutóbbi két Pliskovával játszott mérkőzését. Még így is az összesített mérlegük 2-2, kemény borításon pedig 1-1. Mindkét játékos nemrég még hullámvölgyben volt, ezért nehéz a továbbjutóra tippelni (ezt az oddsok tükrözik), de Aryna kissé esélyesebbnek látszik főleg ha nem adunk az egymás elleni mérkőzéseknek túlzottan nagy jelentőséget.

Ne feledd, hogy a US Open-fogadásaiddal részt vehetsz az Unibet nyolc millió forint nyereményalappal rendelkező fogadás bajnokságán.

szeptember 07., szerda

Tipp Mérkőzés nyertese Sabalenka, Aryna @ 1.73

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2022.09.07., 06:44.