Nick Kyrgios (ATP 43.) nem épp a legszebb szavakkal illette nemrég úgy a volt világelsőt, Novak Djokovicot, mint Rafael Nadalt, és nagybátyját Toni Nadalt. Most viszont, eljött a Rafával való nagy találkozás ideje, és ez nem szócsata lesz. Ha nem hozza ki magából a legjobbat az ausztrál, akkor nagyot csattanhat rajta Nadal "ostora".

július 04., csütörtök

Az ausztrál hangulatember már rég a tehetségének elkényelmesedett tudatában ringatózik, mert megengedi ezt magának. Nem sokan mondhatják, hogy Djokovicot 2-0-ra vezetik az egymás elleni meccseken, Nadallal pedig 3-3-as mutatót tudjanak felmutatni. De ezek a számok és az az emlék sem, hogy 2014-ben ugyanezen a színhelyen 3-1-re verte Nadalt, nem lesznek elegendők, ha nem rukkol elő legjobb játékával, amelyet mostanában nagyon ritkán láthattunk tőle. Az acapulcói torna óta (amelyen többek között Rafát is verte és a versenyt is nyerte) csak beszólásai miatt maradt a reflektorfényben. Az első fordulót is majdnem elveszítette Kyrgios-módra honfitársa Jordan Thompson ellen, de a 0-ra elveszített negyedik játszma után az ötödikre visszakapcsolt. Ez a kikapcsol-bekapcsol stílusú játéka miatt rengeteget veszített eddigi pályafutása során.

Ki használhat ki legjobban egy ilyen hozzáállást? Hát nem más, mint a profizmus példaképe Rafael Nadal (ATP 2.), aki nem engedi belerángatni magát szócsatákban, hanem végzi munkáját a pályán és a legjobb belátása szerint, konokul hajszolja céljait. Nem is lenne ott ahol van a tenisztörténelemben, ha ezt nem így tenné. Az első fordulót hamar vette, Yuichi Sugitát három sima játszmában búcsúztatta, így kipihenve és teljes gőzerővel vághat majd neki a Kyrgios-kihívásnak.

Rafael Nadal (Fotó: Alison Young / Shutterstock.com)

2014-ben Nick felszabadultan játszott és nyert, de most akármennyire is megjátssza a lezser gyerek szerepét, az ausztrálnak van mit veszítenie. Nem feltétlenül azért, mert nagy esélye lenne a torna megnyerésére, hanem azért, mert tudatában van annak, hogy ha nem nyer, akkor csípős szavai ellene fordulhatnak és sok kényelmetlen helyzetbe kerülhet a közmédia előtt.

Mégis, Kyrgiosnak megvan az a játéka, amivel legyőzheti Nadalt, főleg ezen a borításon. Jó szerva, lapos nyerők tenyeressel és fonákkal, amelyekkel időhiányba hajszolhatja ellenfelét, de nagyon kérdéses az, hogy lesz elég folytonossága ahhoz, hogy ezt nyerően kivitelezze. Ha fejben mégis a pályán lesz és kedve is lesz játszani, akkor nagyon szép meccset fogunk látni. Nadal is támadni fog, mert Nick rakétáit nem igazán tudná beérni és energiát is spórolnia kellene az esetleges folytatásra. Ilyen körülmények között, Nick is a szokottnál többet és gyorsabban kell majd mozogjon a pályán, ami nem épp az erős pontja. Nadal a Roland Garros-győzelme után, teljes önbizalommal érkezik, míg Kyrgios inkább "hobbi teniszt" játszik mostanában, ezért a spanyol a nagy esélyes, és Kyrgiosnak a jó játék mellett, szerencsére is szüksége lesz, hogy ismét borítsa a papírformát.

Néhány szorzó a mérkőzésre:

  • Játékok száma 34.5 Alatt: 2.70, vagy 34.5 Felett: 1.46
  • Szettek száma 3.5 Alatt: 2.17, vagy 3.5 Felett: 1.67
  • Kyrgos győz 3-0-ra: 13.00, vagy 3-1-re: 10.50, vagy 3-2-re: 10.50
  • Nadal nyer 3-0-ra: 2.55, vagy 3-1-re: 3.75, vagy 3-2-re: 6.00
  • 1. szett nyertese: Kyrgios 2.90, vagy Nadal 1.42

Fogadj itt a mérkőzésre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019.07.03. (10:17).

További kiemelt mérkőzések a férfi versenytábláról:

július 04., csütörtök