A húsz éves Jack Draper a hazai közönség előtt nyerte meg pályafutásának első Grand Slam-mérkőzését és a második fordulóban az Eastbourne-i felvezető tornán hozzá hasonlóan elődöntőt játszó Alex De Minaurral csap össze.

Az idén négy Challenger bajnoki címet begyűjtő brit játékos (ATP 94.) már a londoni Queen's Club gyepén is jeleskedett, ahol azt a Taylor Ftritzet kapta el, aki utólag Eastbourneben nyerte a tornát. Mint említve volt, Eastbourneben Jack is remekelt, ugyanis az utolsó négy közé jutott, menetelése során az elődöntőig egy szettet sem veszített. Játszmavesztesség nélkül kezdett a Wimbledonon is, ahol a belga Zizou Bergs volt a legyőzöttje.

A második fordulóban nehezebbnek ígérkező kihívás vár rá, mivel De Minaur (ATP 27.) is jó formát kapott el a leggyorsabb borításon. A tapasztalatfölénynek is örvendő ausztrál játékosnak ATP és Challenger bajnoki címe is van a tarsolyában (Eastbourne 2021, illetve Nottingham 2018). Eddigi szereplései a Wimbledonon nem voltak hosszúak, mivel csak 2018-ban érte el a harmadik fordulót. Amennyiben viszont igazolja a papírformát, idén egyenlíteni fogja a négy évvel ezelőtti eredményét. Alex az első fordulóban Hugo Dellient ejtette ki három játszmában.

Ne feledd, hogy a Wimbledonra megtett győztes fogadásaiddal részt vehet az Unibet nyolc millió forintos fogadás bajnokságán is.

június 30., csütörtök

Tipp Szettek száma Felett 3.5 @ 1.53

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2022.06.30., 06:14.