A 25 éves Danielle Collins (WTA 34.) idén robbant csak be igazán a teniszvilágba az Ausztrál Openen elért elődöntőjével, és még ha nem is tartotta azután a legnívósabb színvonalat, Anastasija Sevastova (WTA 12.) nem veheti biztosra továbbjutását, még akkor sem ha a bukmékerek oddsai ezt sugallják.

Az amerikai egyetemi bajnokságban remek karriert befutó Danielle csak másodjára vesz részt a rangos londoni Grand Slam-tornán. A tavaly első fordulóban ki is esett, idén már a másodikban várja lettországi ellenfelét, miután első meccsén Zarina Diyast két játszmában győzte le. A rutinosabb Sevastova hetedik alkalommal vesz részt a Wimbledonon, de eddig a legsikertelenebb Grand Slam-tornájának számít a londoni verseny, hiszen az idei és a 2017-es torna kivételével mindig már az első fordulóban búcsúzott. Első meccsén Danielle honfitársát, Kristie Ahnt győzte le. Bár 2017-ben nyert a mallorcai füvön, mégis a Wimbledonon elért eredményei arra a következtetésre juttathatnak, hogy nincs éppen akkora előnye ellenfelével szemben, mint ahogyan azt a szorzók mutatják.

Anastasija Sevastova (Fotó: lev radin / Shutterstock.com)

A két játékos lényeges stíluskülönbsége érdekes összecsapást ígér. Sevastova a pontépítőbb, változatosabb megoldásokkal rendelkező játékos, de kevesebb az ezen a borításon oly szükséges pontzáró jellegű ütése. Bár még nem játszottak egymás ellen, Collins képesnek látszik versenyképesen kezelni Anastasija nyesett fonákját, mivel jól tudja játszani az alacsonyan érkező labdákat, de nagyon fontos lesz, hogy ne hagyja ellenfele játékát kibontakozni, mivel a hosszabb labdamenetek Sevastovának kedveznek. Collins ütőmozgásai elég tágasak, ezért a gyors füvön lehetnek nehézségei időben ráhelyezkednie ütéseire, amennyiben Anastasija diktálja a tempót. Az erőfölényében kell elsősorban bíznia amerikainak és annak minél pontosabb érvényesítését kellene keresse. Összegezve, Sevastova magasabb színvonalat képvisel és esélyesebb is a továbbjutásra, de ezen a borításon nem olyan nyilvánvaló a fölénye ellenfelével szemben, legalábbis nem startból.

Néhány szorzó a mérkőzésre:

Fogadj itt a mérkőzésre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019.07.02. (12:34).

További kiemelt meccsek a női versenytábláról:

július 03., szerda