A mókás francia újra top 10-s játékos szeretne lenni és tesz is erről, hiszen már a Wimbledon harmadik fordulójában van. De ki gondolta volna, hogy a látványos Gael nagy óragyűjtő is?

A tenisztudását úgy játéka, mint eredményei is igazolják. Monfils hétszeres ATP tornagyőztes, és egyben a világranglista élvonalának volt tagja. Jelenleg, 31 évesen a 44. helyen áll, de bevallása szerint, ezen szeretne javítani. Azt viszont kevesen tudják róla, hogy a francia játékos az órákhoz is nagyon ért. Sőt, szakértelmét ezen a téren állítólag egy neves genfi óraverseny is igénybe vette, ahol Monfils zsűritag volt.

Gael Monfils (Fotó: Rena Schild / Shutterstock.com)

Úgy hírlik, hogy több mint ötven különbnél különb órát gyűjtött Gael eddig össze. A teniszpályán való szereplése viszont nagyobb figyelmet kap a közönségtől és erre ad is bőven okot. A Wimbledon első fordulójában nagy sikerélményben volt része, mert magabiztosan verte honfitársát, Richard Gasquet. Következő ellenfele, az amerikai Sam Querrey lesz, aki jelenleg a világranglista 13. játékosa. A bukik inkább a veszélyes szervával rendelkező amerikai továbbjutását sejtetik, mert Sam szorzója 1.53, a Monfilsé pedig 2.50. Érdekes módon, a két rutinos játékos csak egy alkalommal játszott egymás ellen, és a mérkőzést Gael nyerte 2016-ban Washingtonban. Vonzó a 1.52-s szorzó arra, hogy a mérkőzésen több mint három játszmát játszanak majd, mert az erőviszonyokat vizsgálva, szorosabb meccs várható.

Kiemelt pénteki meccsek:

  • Adrian Mannarino - Daniil Medvedev: 1.96 - 1.85
  • Kiki Bertens - Venus Williams: 2.48 - 1.54
  • Kristina Mladenovic - Serena Williams: 4.20 - 1.24
  • Karolina Pliskova - Mihaela Buzarnescu: 1.45 - 2.75
  • Lucie Safarova - Ekaterina Makarova: 1.63 - 2.28
  • Yanina Wickmayer - Donna Vekic: 3.25 - 1.34

Fogadj a Wimbledonra!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.