Andy Murray négy év után tért vissza a londoni Grand Slamre, ahol már a harmadik fordulóra készül. Denis Shapovalov állítaná őt meg egy nyolcaddöntős helyért.

A harmincnégy éves kétszeres bajnok (ATP 118.) hatalmas küzdőerőt bizonyított az első két fordulóban, de emiatt kérdésessé vált a megmaradt fizikai teljesítőképességének nagysága. Andy négy játszmában győzte le Nikoloz Basilashvilit az első fordulóban és öt játszmában Oscar Otte-t a másodikban. Összesen már több mint hét órát töltött a pályán és ez rányomhatja bélyegét a Shapovalov elleni szereplésére. A huszonkét éves kanadai játékos (ATP 12.) először találja magát a Wimbledon harmadik fordulójában és a bukmékerek szerint nem itt fog megállni. Denisnek is már korán kellett bizonyítania mentális és fizikai rátermettségét, mivel nyitómeccsén öt szettet küzdött Philipp Kohlschreiber ellen, de Pablo Andujar visszalépésével a második körön játék nélkül jutott túl és így volt ideje kipihenni az előző forduló fáradalmait.

Murray esélyeit valamivel emelik a brit szurkolók és az otthonias környezet, de most ez kevésnek bizonyulhat a kanadai lendületes játékával szemben. A Wimbledont megelőző, Queen's Club-n zajlott tornán Murray a nyolcaddöntőig jutott, Shapovalov viszont az elődöntőig menetelt, ami tovább tisztázza a helyzetképet. Shapovalov nem a legfolytonosabb játékos és Andynek nagy a tapasztalatfölénye, ezért lehet még ebből szoros összecsapás, de a kanadainak akkor is jó esélye van a továbbjutásra. Ne feledd, hogy a Wimbledonra megtett győztes fogadásaiddal egy 8 millió forintos fogadás bajnokságon is részt vehetsz.

Tipp

Szett hendikeppel: Denis Shapovalov -1.5:  1.58

Az Unibet ajánlatából

Fogadás szettre 3-0 @ 2.63
Fogadás szettre 3-1 @ 3.80
Fogadás szettre 3-2 @ 5.80
Fogadás szettre 0-3 @ 12.00
Fogadás szettre 1-3 @ 10.00
Fogadás szettre 2-3 @ 9.50
Szett hendikeppel Murray, Andy +1.5 @ 2.35
Szett hendikeppel Murray, Andy +2.5 @ 1.47
Játék hendikeppel Shapovalov, Denis -4.5 @ 1.71
Játék hendikeppel Murray, Andy +4.5 @ 2.12
Játék hendikeppel Murray, Andy +1.5 @ 3.30
Játék hendikeppel Shapovalov, Denis -7.5 @ 3.65
Játék hendikeppel Murray, Andy +7.5 @ 1.28
Játékok száma Alatt 41.5 @ 1.50
Játékok száma Felett 41.5 @ 2.55
Szettek száma Alatt 3.5 @ 2.20
Szettek száma Felett 3.5 @ 1.65
Szettek száma Felett 4.5 @ 3.80

További kiemelt mérkőzések

Fogadj a Wimbledonra!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2021.07.02. (06:58)

július 02., péntek