Körülbelül négy évre legutóbbi főtáblás győzelme óta, Sabine Lisicki azon a borításon érezhette meg ismét a győzelem ízét, amelyen kilenc évvel ezelőtt Grand Slam-döntőt játszott.

Sabine Lisicki (Fotó: Jimmie48 Photography/Shutterstock.com)

Az nem kell meglepjen, hogy éppen a gyepen kezdi ismét elkapni az eredményesség fonalát, mivel az immár harminckét éves játékos a 2013-as Wimbledon döntőse, 2011-es elődöntőse, valamint 2014-es, 2012-es és 2009-es negyeddöntőse volt. A világranglista 804. helyére lecsúszott Sabine a nyitókörét két játszmában nyerte honfitársa, Tamara Korpatsch ellen, majd három szettben borította a papírformát a belga Greetje Minnen ellen. Az utolsó négy közé jutásért a pályafutása során két füves tornát is nyerő Caroline Garciával (WTA 75.) mérkőzik meg.

A 2019-es nottinghami és a 2016-os mallorcai tornák francia bajnoka nem a legjobb formájában érkezett Németországban, mivel legutóbb március elején Lyonban tudott egymás utáni meccseket nyerni. A füves idényben indult Nottinghamben és Birminghamben is, de egy-egy forduló után búcsúzott. Bad Homburgban viszont három játszmában borította a papírformát Aliaksandra Sasnovich ellen, majd igazolta azt két szettes győzelemmel Kamilla Rakhimova ellen. Lisickinél is esélyesebben indul, akit az eddigi három összecsapásukból kétszer vert, de a legutóbbi találkozásuk óta hat év telt el.

június 23., csütörtök

Tipp Játék hendikeppel Garcia, Caroline -2.5 @ 1.96

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2022.06.23., 06:50.