Sarra Sorribes Tormót szinte teljesen leírják a Simona Halep elleni mérkőzésén.

Simona Halep (Fotó: FRANCESCO PANUNZIO / Shutterstock.com)

április 30., péntek

Bár nem sok esélyt adnak a hazai huszonnégy éves játékosnak, talán megérheti egy kicsit a helyzetképet részletesebben áttekinteni. Az ténylegesen nyilvánvaló mindenki számára, hogy Simona (WTA 3.) számára ez egy olyan mérkőzés, amelyet kötelező nyernie, de az ellenfele idén szintet lépett és nem lehet teljesen kizárni, hogy a salakon is folytatódni fog a kemény borításon tanúsított eredményessége. Sara (WTA 46.) márciusban elkapta a fonalat és Guadalajaraban megszerezte első WTA-tornagyőzelmét, ezt egy elődöntő követte Monterreyben, majd egy negyeddöntő Miamiben, ahol kivétel nélkül háromszettes meccseket játszott. Bár a salakidénye egy elveszített meccsel rajtolt Bogotában, ennek kevesebb a jelentősége, mert a spanyol játékosnak képességeiről a számos, lassú borításon szerzett ITF szintű tornagyőzelme is árulkodik.

Ezek mellett, Halepről nem mondható el, hogy csúcsformában lenne. Az Australian Openen elért negyeddöntője után Miamiban a második meccsén visszalépett és pár napja Stuttgartban a salakon nem annyira eredményes (de annál veszélyesebb) Aryna Sabalenkától kapott ki az elődöntőben. Az viszont tagadhatatlan, hogy a román játékos nagyon jól szokta érezni magát Madridban, ahol 2016-ban és 2017-ben nyerte a tornát. Az egyetlen egymás elleni mérkőzésüket is Simona nyerte szintén salakon a tavalyi Roland Garros-n (6-4, 6-0).

Tipp

  • Játék hendikeppel: Sara Sorribes Tormo +5.5    1.95

Az Unibet ajánlatából

Fogadás szettre 2-0 @ 8.50
Fogadás szettre 2-1 @ 10.50
Fogadás szettre 0-2 @ 1.58
Fogadás szettre 1-2 @ 4.30
Szett hendikeppel Sorribes Tormo, Sara +1.5 @ 2.35
Játék hendikeppel Halep, Simona -5.5 @ 1.84
Játék hendikeppel Halep, Simona -7.5 @ 3.45
Játék hendikeppel Sorribes Tormo, Sara +2.5 @ 3.70
Játékok száma Alatt 19.5 @ 1.77
Játékok száma Felett 19.5 @ 2.04
Szettek száma Felett 2.5 @ 3.15

További kiemelt teniszmeccsek

Fogadj itt teniszre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2021.04.29. (20:35)