Pályafutásaiknak egy árnyékosabb oldalán lévő Marketa Vondrousova és Tatjana Maria harmadjára kerülnek egymással szembe.

Marketa Vondrousova 017
Marketa Vondrousova egyszer már Miamiban is legyőzte Tatjana Mariát. (Fotó: Leonard Zhukovsky / Shutterstock.com)

Ha a jelenlegi helyezéseiket nézzük a két játékosnak és nem tudnánk ellenkezőjét, akkor elég nehezen képzelhetnénk el róluk, hogy nemrég még rangos eseményeken bizonyítottak. A 2019-es Roland Garroson döntőt játszó Vondrousova a 105. helyen, a tavalyi Wimbledonon pedig elődöntőt elérő Maria a 70. helyen állomásozik. Az ellenfelénél tizenkét évvel fiatalabb Marketa, az utóbbi időben emelt eredményességén és februárban fedett környezetben elődöntőbe jutott Linzben és pár napja az Indian Wells-i 1000-es kategóriájú torna nyolcaddöntőjéig menetelt. Annak ellenére, hogy az év elején ITF bajnoki címet nyert Indiában szintén kemény borításon, Tatjana idén csak Hua Hinban nyert két WTA-mérkőzést egymás után.

A játékosok jelenlegi formáján kívül, az egymás elleni mérleg is igazolja a bukmékerek oddsait erre a meccsre. Először 2019-ben, ugyanitt Miamiban csaptak össze és Vondrousova két játszmában jutott tovább, majd 2020-ban Adelaideben ugyancsak két felvonásban nyert a csehországi játékos. A felsoroltak alapján, nem sok előjel mutat arra, hogy most változna valami Floridában, főleg ha arra gondolunk, hogy Marketának Indian Wellsben még Ons Jabeurt is sikerült vernie. Ez még úgy is kiváló teljesítmény, hogy a tunéziai ellenfele nem a legjobb időszakában van.

március 22., szerda

Tipp Játékok száma Alatt 19.5 @ 1.95

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org. A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 március 20. 8:26 UTC.