Az élvonalú versenytáblára tekintve, szinte hihetetlen ennek erőssége a US Open kezdete előtti héten. Úgy látszik, nagyok a tervek, amelyek nem tűrnek halasztást a felkészülésben.

Az olyan összecsapások, mint például Karolina Pliskova - Ekaterina Makarova vagy Agnieszka Radwanska - Petra Kvitova nem az első fordulókra jellemző párosítások. Minden bizonnyal minőségi torna vár a rajongókra, még akkor is, ha maradnak némi kételyek afelől, hogy a legjobb játékosok (akikből sokan jelen vannak), mennyire fognak hajtani is igazán. Ettől függetlenül, panaszra nem lesz ok. A felsoroltak mellett, többek között, Kristina Mladenovic, Johanna Konta vagy épp az ígéretes Aryna Sabalenka is pályára lépnek a mai versenynap alkalmával.

Aryna Sabalenka (Fotó: Andrew Makedonski / Shutterstock.com)

Karolina Pliskova - Ekaterina Makarova: Ki magabiztosabb?

A világranglista 8. játékosa, Pliskova egy kissé elveszítette az irányt a római torna óta, és már hosszasnak mondható ez a hullámvölgy amelyben találja magát a cseh játékos. Eddig a kemény borításon egy meccset nyert és egyet veszített úgy Montréalban, mint ami Cincinnatiban is, ami nem épp biztató eredmény egy volt világelsőnek. Nemrég ment férjhez, ami biztosan figyelméből sokat elragadt, tehát ez is lehet egy magyarázat a játékformájának csökkenésére. Minél hamarabb össze kellene kapja magát, ha veszélyes és igazi tornagyőzelmi reményekkel induló játékos szeretne lenni a US Open rajtja előtt. Számára Makarova nem az ideális kezdő ellenfél New Havenben, hiszen az orosz játékos képes erős játékával nagy neveket búcsúztatni, még akkor is ha jelenleg nem a folytonosság jellemzi játékát. A szerepléseinek hullámzása meg is látszik a ranglistán elfoglalt helyén, mert alig a 49. a világon.

Ekaterina Makarova (Fotó: jctabb / Shutterstock.com)

Nemrég a Wimbledonon olyan ellenfeleket vert mint Wozniacki vagy Martic. Washingtonban és Montréalban első kör után búcsúzott, Cincinnatiban legalább sikerült három meccset lejátszania. Mindkét játékos erős, támadó játékos, a papírforma pedig érthetően Pliskovát mutatja esélyesebbnek 1.53-s szorzóval. Makarova szorzója 2.50. Pliskovának önbizalomnövelő és megnyert meccsekre lenne szüksége, mivel a nagy rizikót vállaló játékában a bizonytalanság hatalmas károkat okozhat a jövőben is. Ha támadásaival nem tud érvényesülni, akkor nem éppen cserél drasztikusan játéktervet. Az orosz játékos egy mentális erejének nem épp teljében lévő Pliskovát akár könnyebben is verhet. Amúgy, négy egymás elleni meccsből kettőt nyert az orosz játékos. Tehát, még akkor is ha Karolina a továbbjutásra esélyesebb játékos, nem áll könnyű kihívás előtt.

Egyoldalú Agnieszka Radwanska - Petra Kvitova összecsapás?

A kemény borítású versenyek kezdetével Kvitova nem volt a legcsillogóbb formájában, de így is Cincinnatiban elődöntőig jutott és egy kis igazítással ott lehet, ahol a helye, éspedig a US Open-győzelemre esélyesek között. Ez az igazítás már jöhet a lengyel Radwanska elleni meccsén is, de Agnieszka mindig egy kényelmetlen ellenfél volt a cseh játékos számára, hiszen tizenkét egymás elleni lejátszott meccsből ötöt nyert. A mostani helyzetkép viszont teljesen megváltozott. Radwanska a 38. helyre csúszott, nagyon hosszú ideje nem találja játékát és eredményei említésre sem méltóak.

Agnieszka Radwanska (Fotó: Jimmie48 Photography / Shutterstock.com)

A 2015-s világbajnok 2016-tól már nem nyert tornát és már nem tartja a tempót az élvonallal. Eastbourneban voltak némi reményt keltő jelek elődöntőig tartó menetelésében, de nem változtatott végül semmit az összképen. Kvitova jelenleg messze esélyesebb (1.44), de Radwanska változatos játéka veszélyes lehet (2.80), ha a cseh játékos nem fog pontosan játszani vagy kissé elkényelmesedik. Nyugodtan fogalmazható úgy, hogy végletekbe gondolkozva, Kvitova inkább csak elvesztheti a meccset, nemhogy azt Radwanska megnyerheti. Kissé reménytelennek tűnhet a lengyel játékos helyzete, de annál nagyobb lehet a meglepetés.

További kiemelt meccsek:

  • Aliaksandra Sasnovich - Kristina Mladenovic: 1.62 - 2.30
  • Laura Siegemund - Johanna Konta:                  4.90 - 1.19
  • Ana Bogdan - Camila Giorgi:                               2.02 - 1.80
  • Samantha Stosur - Aryna Sabalenka:                2.85 - 1.42
  • Monica Puig - Timea Bacsinszky:                      1.48 - 2.70


Fogadj teniszre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.