Katie Boulter az idény elején Ausztráliában került reflektorfényben, majd elhalványultak eredményei, de most ismét jó úton halad.

Katie Boulter (Fotó: lev radin / Shutterstock.com)

A huszonnégy éves brit lány februárban a melbourne-i Gippsland Trophy-n az Anna Kalinskaya és Cori Gauff elleni hangzatos győzelmei után a nyolcaddöntőt játszotta. Bizonyította, hogy ezek a bravúrjai nem voltak véletlenszerűek, mert az utolsó tizenhat között Naomi Osaka-t is döntő játszmára kényszerítette. Ezt a tornát követően viszont nagyon visszaesett eredményessége, de a füves idény kezdete változást hozott. Az e heti nottinghami tornán, Katie (WTA 262.) szettvesztesség nélkül verte a nemrég Bogotában WTA-bajnoki címet szerző Maria Camila Osorio Serrano-t, az idén remekül játszó Marie Bouzkova-t és honfitársát, Heather Watson-t. Ezekkel a sikerekkel az utolsó nyolc közé jutott, ahol az amerikai Lauren Davis (WTA 86.) lesz az ellenfele. A huszonhét éves tengerentúli teniszező idén második negyeddöntőjét játszhatja, miután márciusban a gudalajarai kemény borításon a selejtezőből indulva szintén a legjobb nyolc küzdötte magát. Ezen a héten Nottinghamben mindkét meccsét szetthátrányból kellett fordítania Harriet Dart illetve Alison Riske ellen.

Június 11., Péntek

18:15    Katie Boulter - Lauren Davis    1.68    2.00

A cikk publikálásának időpontjában (16:04) nem voltak további elérhető szorzók.

Fogadj itt teniszre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok a Betfair fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2021.06.11. (16:04)