Kétszer fordított szetthátrányból, hogy az Elina Svitolina elleni nyolcaddöntőbe jusson.

Svetlana Kuznetsova (Fotó: FRANCESCO PANUNZIO / Shutterstock.com)

Svetlana Kuznetsova (WTA 38.) két hatalmas bravúrt hajtott végre Bernarda Pera és Anett Kontaveit ellen, és bizonyította, hogy a kora nem gátolja a jeles eredmények elérésében. Az tudni való a 35 éves játékosról, hogy a salakon is remek játékot tud produkálni, hiszen 2009-ben Roland Garros-bajnok lett, de már jó ideje nem ért el semmi jelentőset a pályafutásában. Az ambíciója még helyén van és egy olyan ellenféllel játszhat, akit karrierjében csak egyszer győzött le és háromszor kapott ki tőle.

A kétszeres római bajnok (2018, 2017), Elina Svitolina (WTA 6.) csak Anastasia Pavlyuchenkovát kellett legyőznie, hogy tornának ebbe a szakaszába jusson. Az ukrán játékos március óta nem játszott hivatalos meccset eddig a hétig, mégis 6-3, 7-6-ra verte orosz ellenfelét, amiből az következtethető, hogy nem sok idő kell (ha egyáltalán kell) majd neki színvonalas játékritmusba zökkenni. Ez azt jelenti, hogy Kuznetsovának az eddigieknél még acélosabb teljesítményre lesz szüksége a továbbjutáshoz. Svetlana és Svitolina mostanáig csak kemény borításon játszottak egymás ellen.

szeptember 18., péntek

Néhány fogadási lehetőség

Fogadás szettre 2-0 @ 4.25
Fogadás szettre 2-1 @ 5.60
Fogadás szettre 0-2 @ 2.35
Fogadás szettre 1-2 @ 4.20
Szett hendikeppel Kuznetsova, Svetlana +1.5 @ 1.58
Szett hendikeppel Svitolina, Elina -1.5 @ 2.35
Játék hendikeppel Kuznetsova, Svetlana +2.5 @ 2.06
Játék hendikeppel Svitolina, Elina -2.5 @ 1.75
Játékok száma Alatt 22.5 @ 1.63
Játékok száma Felett 22.5 @ 2.25
Szettek száma Alatt 2.5 @ 1.53
Szettek száma Felett 2.5 @ 2.48

További kiemelt mérkőzések a női és férfi versenytáblákról

Fogadj a római tornára!


18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2020.09.18. (10:34).