A 20 éves Elena Rybakina (WTA 25.) nagyon rákapcsolt 2020-ban és az idei 15 meccséből csak kettőt veszített el. Eközben tornát nyert, döntőzött, most pedig az orosz verseny negyeddöntőjében Oceane Dodin-el (WTA 159.) találkozik.

február 14., péntek

A kazak játékos igazából már a tavalyi év júliusában kezdte magára vonni a figyelmet, amikor első WTA-rangú tornáját nyerte salakon Bukarestben. Szeptemberben döntőt játszott kemény borításon Nanchangban, majd hasonló de ezúttal fedett játékfelületen az elődöntőig jutott Luxembourgban. A tavalyi idényét az elvárásokhoz méltóan folytatta és bár nem mindenki figyelt kellően fel rá (ami nem is meglepő a mostani WTA "zűrzavarában"), egyre élvonalúbb lett eredményessége. Shenzhenben kezdte az új szezont, ahol a döntőig menetelt, majd Hobartban megszerezte második tornagyőzelmét. Bár az Australian Openen a harmadik fordulóban a világelső, Ashleigh Barty búcsúztatta, nem úgy látszik, hogy megtorpant volna, hiszen Katerina Siniakovát és Fiona Ferrót is simán verte az orosz tornán.

A 23 éves, francia ellenfele nem sok eséllyel indul ellene, még akkor sem ha a nyolcaddöntőben Johanna Kontát verte két játszmában, amely Dodin második top 20-as győzelmének számít pályafutásában. A selejtezőkből feljutó játékosnak 24 nyerőt sikerült ütnie a brit ellen és az első szervájával kezdett pontjainak 89%-át nyerte. Bár Konta a tavalyi US Open óta még meccset sem nyert, akkor is a francia bravúrja meglepetésnek számít és ennél még nagyobb meglepetésnek számítana ha kiváló játékformában levő Rybakinát is sikerülne legyőzni. Oceane képességeiben viszont nem kell semmiképp kételkedni, mert végül is 2016-ban már WTA-tornát nyert ugyancsak kemény borításon Quebecben.

Néhány szorzó a mérkőzésre

Dodin győzelem: 2-0 @ 5.40 2-1 @ 6.75
Rybakina győzelem: 0-2 @ 2.02 1-2 @ 3.95
Játékok száma: Alatt 18.5 @ 2.75 Felett 18.5 @ 1.44
Játékok száma: Alatt 20.5 @ 1.94 Felett 20.5 @ 1.85
Szettek száma: Alatt 2.5 @ 1.50 Felett 2.5 @ 2.55

Fogadj itt negyeddöntőre!


18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2020.02.13. (10:20).