Maria Sakkari (WTA 21.) meccslabdát hárított az első fordulóban Vitalia Diatchenko ellen, szett és brékhátrányt dolgozott le a negyeddöntőben Belinda Bencic ellen, de sikerült az elődöntőbe jutnia, ahol az idény egyik legjobb játékosa, Elena Rybakina vár rá (WTA 25.).

Maria Sakkari - Elena Rybakina    2.08    1.74

A 24 éves görög játékos pályafutásának csak harmadik (gyors borításon első) top 5-s győzelmét szerezte a Bencic elleni bravúrjával. A svájci ellen sikerült a győztes ütések és ki nem kényszerített hibák arányát pozitívra alakítani (20-szor ütött nyerőt és 17-szer vétett), viszont nem túl gyakran sikerült első szervájával pontot kezdenie (59%). Az semmiképp nem lehet túl biztató számára, hogy eddigi három meccsén, összesen 14-szer veszítette el adogatását.

A roppant jó formában lévő Rybakina is döntő játszmát kellett nyerjen Oceane Dodin ellen a negyeddöntőben. Neki is gondjai voltak az első szervájával, hiszen csak 51%-ban ütötte be az elsőt érvényesen, de ezeknek 75%-át nyerte és a második szervájával pedig 55%-ban volt eredményes, ami azt mutatja, hogy jobban érvényesítette Sakkarinal a játékkezdő ütéseit. Mindemellett, az ászokat is bőségesen szórta, Fiona Ferro ellen kilencet, Dodin ellen pedig tizenötöt ütött belőlük. A 25 éves kazak játékos mindenképp stabilabbnak és esélyesebbnek látszik és amennyiben nyer, a harmadik döntőjét játszhatja az idén.

Néhány további szorzó a mérkőzésre

  • Sakkari győzelem: 2-0 3.45, vagy 2-1 4.90
  • Rybakina győzelem: 2-0 2.80, vagy 2-1 4.35
  • Játékok száma: 19.5 Felett 1.53, vagy 19.5 Alatt 2.48
  • Játékok száma: 21.5 Felett 1.89, vagy 21,5 Alatt 1.89
  • 1. szett - Játékok száma: 9.5 Felett 2.10, 9.5 Alatt 1.72
  • Szettek száma: 2.5 Felett 2.38, vagy 2.5 Alatt 1.58
  • Összes Tie-Break: 0.5 Felett 3.75, vagy 0.5 Alatt 1.27

Fogadj itt az elődöntőre!


18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2020.02.14. (18:14).