Kollektíven tudjuk már, hogy ez a díjátadó nem tökéletes, ugyanakkor valamiért nehéz nem követni évről évre a hozzá kötődő eseményeket. A 2023-as év úgy marad meg majd emlékezetünkben mint a Barbenheimer nyara, viszont a végleges jelölteket felsorakoztató Oscar díj-lista mégis képes volt meglepetéseket okozni számunkra. A 96. Oscar-díjátadó ceremóniát helyi idő szerint 2024. március 10-én rendezik meg a Dolby Színházban Los Angelesben, mi pedig addig is arra vagyunk kiváncsiak, hogy milyen fogadási lehetőségeket nyújt idén is az esemény.

A 2024-es Oscar-díj jelöltek

Az Oppenheimer egy az atomkorszak hajnalát feldolgozó, terjedelmes film, amelyről ha eddig nem hallottál, valószínüleg egy kő alatt töltötted az elmúlt nyarat. 13 jelöléssel indult a 96. Oscar-díjért folyó versenyben, szorosan mögötte a Poor Things/Szegény párák című, mutánsok és hímsoviniszták steampunk világában játszódó feminista fantasy következett, amely 11 jelölést szerzett.

A Poor Things/Szegény párák csupán január vége óta került itthon a mozikba és ha kedveled Yorgos Lanthimos rendező munkásságát (A homár, Egy szent szarvas meggyilkolása), érdemes lehet beülni a mozivászon elé, már csak azért is, mert ez a film egész biztosan bezsebel majd jó párat a jelölések közül.

A Megfojtott virágok/Killers of the Flower Moon című történelmi krimi, amely az Osage indiánok olajvagyonának kirablásáról szól, 10 jelölést kapott. Mind az Oppenheimer, mind a Megfojtott virágok, amelyek az amerikai történelem fájdalmas fejezeteiből merítenek, az ország politikai nyugtalanságának és megosztottságának pillanatában kapták a jelöléseket, ezért úgy tűnik sokan rezonálnak sötét témájukkal napjainkban is.

A tavalyi év legnagyobb kasszasikere, a Barbie nyolc jelölést kapott - de az emberek legnagyobb meglepetésére Greta Gerwig, a film rendezője és Margot Robbie, a film sztárja és producere egyaránt kiestek a versenyből. Az Oppenheimer-rel egy hétvégén bemutatott kasszasiker valóságos popkulturális jelenséggé vált, ami arra ösztönözte az embereket, hogy dupla vetítéseket foglaljanak, és a Barbenheimer mém létrehozásához vezetett. A filmek együttesen több mint 2 milliárd dollárt kaszáltak be világszerte, ami hatalmas összeg egy olyan időszakban, amikor a mozik küzdenek a túlélésért.

Meglepetések a 2024-es Oscar-díj jelöltek terén

Mint minden Oscar-szezonban, a Golden Globe-on és más díjkiosztókon eddig főszerepet játszó előadók és művészek nem kaptak jelölést. A May December Charles Meltonja, és Leonardo DiCaprio, aki a Megfojtott virágok című filmben egy ostoba bűnözőt alakított, és ezért a kritikusok elismerően nyilatkoztak róla, egyaránt nem lettek jelölve. Viszont vannak más sztárok, akik lehet kapnak majd olyan elismerést, amire talán nem számítottak. 

A Barbie America Ferrerája, akinek monológja a társadalom nőkkel szembeni igazságtalan elvárásairól a vetítéseken éljenzést váltott ki, meglepetésként a legjobb női mellékszereplőnek járó jelölést kapta, hasonlóan a Ken-t alakító Ryan Gosling-hez, akit a legjobb férfi mellékszereplő díjára jelöltek. 

A 2023-as filmipari sztrájk és az Oscar-gála

Netflix
Netflix. Fotó: JHVEPhoto / Shutterstock.com

Az Oscar-gála nagy kihívásokkal teli időszakot él meg a jelenlegi filmipari hangulatban, mivel nehezen alkalmazkodik a közönség filmnézési szokásokban bekövetkezett változásokhoz. A Wall Street, amely egykor a Netflixhez hasonló digitális bomlasztókat az egekbe repítette, mostanra elkedvetlenedett a streaming gazdaságosságától, mivel úgy véli, hogy nem elég nyereségesek. Ez pusztítóan hatott az olyan médiavállalatokra, mint a Warner Bros. Discovery, a Disney és a Paramount Global, amelyek bőségesen költöttek saját streaming szolgáltatásaik kiépítésére.

Ugyanakkor a színészek és írók, akik azzal érveltek, hogy a streaming megfosztotta őket a jogdíjaktól, amelyeket egykor akkor kaptak, amikor filmjeiket kábeles vagy más platformokon újravetítették, hónapokig tartó sztrájkba léptek 2023-ban. A novemberben véget ért munkabeszüntetések tartós termelésleálláshoz vezettek, ami azt jelentheti, hogy a jövő évi Oscar-gálán jóval kevesebb versenyző verseng majd a fődíjért.

Mire tippeljünk a 2024-es Oscar-díj kapcsán?

Az Oppenheimer megelőzte a konkurenciát, és a Gettómilliomos (2008) óta, amely nyolc szobrocskát szerzett, az egyik legdominánsabb Oscar-díjra való jelölt film lett. A jelölések utáni verseny állását elnézve a kasszasiker még ennél is nagyobb hatást gyakorolhat.

A legjobb film (96. Oscar-díj átadás)

  • Oppenheimer 1.06
  • Szegény párák (Poor Things) 11.00
  • Téli szünet (The Holdovers) 13.00
  • Barbie 17.00
  • Egy zuhanás anatómiája (Anatomy of a Fall) 21.00
  • Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon) 26.00

Papíron Yorgos Lanthimos Szegény párák című sci-fi fantasy-vígjátéka tűnik Nolan éllovas eposzának legfélelmetesebb kihívójának. A film 11 jelölést kapott, köztük kettőt Emma Stone zsebelt be mint producer és főszereplő. Ő csak a második nő, akinek ez a bravúr sikerült Frances McDormand után, aki mindkét kategóriában nyert a Nomádok földje (2020) filmmel. Szoros verseny várható ugyanakkor Stone és a Megfojtott virágok sztárja, Lily Gladstone között, aki az első indián indián jelölt a kategóriában, ezért ebben az esetben mi inkább Lily Gladstone-ra tippelnénk mint nyertes.

Lily Gladstone 001
Lily Gladstone/Fotó: Shutterstock.com/lev radin

Legjobb színésznő (96. Oscar-díj átadás)

  • Emma Stone (Szegény párák/Poor Things) 1.60
  • Lily Gladstone (Megfojtott virágok/Killers Of The Flower Moon) 2.30
  • Sandra Huller (Egy zuhanás anatómiája/Anatomy of a Fall) 11.00
  • Carey Mulligan (Maestro) 21.00
  • Annette Bening (Nyad) 34.00

Cillian Murphy az Oppenheimerben nyújtott alakításáért a legjobb színészi alakítás díjának legnagyobb esélyese a 2024-es Oscar-gálán. Colman Domingo a Rustin című filmben nyújtott erőteljes alakításáért megkapta első Oscar-jelölését, és elismerést kapott kiemelkedő teljesítményéért.

Ugyanakkor Jeffrey Wright az Amerikai fiction-ben nyújtott alakításával kiérdemelte első Oscar-jelölését, de kemény konkurenciával kell szembenéznie, amit a szorzók is tökéletesen igazolnak. Ebben az esetben nem igazán érdemes szerintünk másra helyezni tippünk, mint Cillian Murphy, hiszen az Unibet ajánlatában a második helyen szereplő Paul Giamatti (Téli szünet/The Holdovers), aligha képes legyőzni a Cillian Murphy-mániát.

Legjobb színész (96. Oscar-díj átadás)

  • Cillian Murphy (Oppenheimer) 1.36
  • Paul Giamatti (Téli szünet/The Holdovers) 2.80
  • Bradley Cooper (Maestro) 11.00
  • Colman Domingo (Rustin) 34.00
  • Jeffrey Wright (American Fiction) 34.00

Robert Downey Jr. van a vezető pozícióban a legjobb mellékszereplőnek járó díjra a nyálas bürokrata Lewis Strauss megformálásáért. Miután megnyerte a Critics Choice Awardot és a Golden Globe-ot, valamint két korábbi jelöléssel rendelkezik a Chaplinért (1992) és a Trópusi viharért (2008), egyértelműen ő a favorit. Azonban ez még nincs teljesen megpecsételve számára, mivel Mark Ruffalo (Szegény párák/Poor Things) bekerülése érdekes és bármilyen mókásan is hangzik, Ryan Gosling (Barbie) igenis esélyes erre a díjra.

Legjobb férfi mellékszereplő (96. Oscar-díj átadás)

  • Robert Downey Jr. (Oppenheimer) 1.10
  • Ryan Gosling (Barbie) 5.50
  • Mark Ruffalo (Szegény párák/Poor Things) 15.00
  • Robert De Niro (Megfojtott virágok/Killers Of The Flower Moon) 15.00
  • Sterling K. Brown (American Fiction) 21.00

Jodie Foster Oscar-jelölése (Nyad) a legjobb női mellékszereplő kategóriában 29 év után jelentős visszatérést jelent, de attól még a győzelemre való esélye  még mindig kicsi. America Ferrera meglepetésszerű jelölése a Barbie című filmben nyújtott alakításával kapcsolatban a győzelem nem tűnik valószínűnek. Valójában Da'Vine Joy Randolph (Téli szünet/The Holdovers) a legnagyobb esélyes, a színésznő hivatalosan is megkapta első Oscar-jelölését, és most már arra is esélyes, hogy megnyerje azt.

Legjobb női mellékszereplő (96. Oscar-díj átadás)

  • Da'Vine Joy Randolph (Téli szünet/The Holdovers)1.08
  • Danielle Brooks (Bíborszín/The Color Purple) 9.00
  • Emily Blunt (Oppenheimer) 9.00
  • America Ferrera (Barbie) 21.00
  • Jodie Foster (Nyad) 26.00

Bár a Barbie máshol nehezebben boldogult, a betétdal terén megkapta a maximális számú jelölést, a Dance the Night énekesnője, Dua Lipa vesztesége az I'm Just Ken esélyeit jelentette. Most az lesz a kérdés, hogy ez utóbbinak van-e esélye az Oscar-díjra, vagy végül a What Was I Made For? fog nyerni, Billie Eilish előadásában.

Legjobb betétdal (96. Oscar-díj átadás)

  • What Was I Made For (Barbie) 1.15
  • I'm Just Ken (Barbie) 4.50
  • The Fire Inside (Flamin' Hot: Egy pikáns sikertörténet) 17.00
  • It Never Went That Way (American Symphony) 21.00
  • Wahzhazhe - A Song for my People (Megfojtott virágok/Killers Of The Flower Moon21.00

Végezetül, lazítsunk egy kicsit az I'm just Ken dallal:

A cikkben közölt oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2024 január 31. 12:44 UTC.

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Shutterstock.com/Featureflash Photo Agency; Tinseltown; DFree