A Lyonnál az edzőváltás egyelőre még nem hozta el azt a sikert, amit vártak, miközben a Nice a kisebb megingás után, újra kezd magára találni.
2.20
Sose becsüld le a Favrét
A francia humoristának, Rémi Gaillardnak volt egy performansza évekkel ezelőtt, amikor a Twitter jelképének, a "kék madárnak" beöltözött, majd követte (follow) az embereket, mintha Twitteren tennénk. Lerázhatatlan volt, hasonlóan idegesítő lehet a Nice is, idén leírták a csapatot, távozott Galtier, visszatért ugyan Favre, de sokat nem vártak a csapattól. Ennek megfelelően kezdték a szezont, majd összekapták magukat és megint ott loholnak az élcsapatok mögött. A Lyon elleni pénteki találkozón pedig már az lehet a tét, hogy melyik klub kerül közelebb a top5-höz.
A nizzai alakulat ugyanis jelenleg egy ötmeccses veretlenségi szériában van a francia ligában, igaz, hogy ezek közül egyik sem volt rangadó, de az önbizalmat építették, olyannyira, hogy közben a Konferencia Ligában is csoportelsőséget szereztek. Ha őszinték akarunk lenni, akkor ez valahol benne volt a csapatban, hiszen a Montpelliernél eltöltött szezonok után, újból összeállt a Laborde - Delort csatárpáros. Francia szinten ők azok, akik nagyon stabilan képesek hozni egy megbízható szintet, amivel a csapatuk ott lehet top8-ban (vagy a top6-ban). Laborde szeptemberben érkezett a klubhoz, kellett egy kis idő, míg megtalálta a fonalat.
A Montpelliernél három szezont töltött el ez a csatárpáros, ott összességében 71 gólt szereztek (majd 24-et szezonként), és idén már nyolcnál járnak. Ez a Nice egy fokkal jobb, mint az a Montpellier volt, olyan segítőkkel, mint Nicolas Pépé vagy Aaron Ramsey. Egyre inkább úgy vagyunk ezzel a kerettel, hogy nem szeretnénk ellenük fogadni, mert emlékszünk még azokra az időkre, amikor Favre a csapatot a dobogóra vezette. A Lyon otthonában pedig egy tudatos játékkal pontot lehet szerezni, ugyanis, ha Lacazette nincsen formában, akkor Blanc együttese gyenge.
Nem volt ez másképp a déli rivális OM otthonában sem, ahol még gólt sem tudtak szerezni. Voltak helyzeteik, kellett a bravúr Pau Lópeztől, de a Marseille-győzelem nem forgott veszélyben, ami egy kritika is Blanc irányába. A Nice most először bizonyíthatna idén rangadón, ha azt vesszük, akkor sem a Monaco, sem a PSG nem ütötte ki őket, folyamatosan javul a játékuk, most pont abban az időszakban vannak, amikor elkaphatják az OL-t.
-
Lyon - Nice tipp
Nice vagy döntetlenUnibet
2.20
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Hozzászólások 1
grof19
Ezen a mérkőzésen több típusú eredmény előfordulhat. Már korábban szemeztem ezzel a mérkőzéssel és úgy gondoltam nagy tétje van a mérkőzésnek és ez gólokban gazdag mérkőzést hozhat jelenleg a bet365 (2.5 felett) eredményre az odds (1.80) és szerintem ennek is jönni kell.