A pénteki spanyol bajnokin a BL-helyekért küzdő baszk gárda fogadja azt a Celta Vigót, akik évek óta menekülnek a kiesés elől, idén sincs ez másként. Mire elég a vendégek játéka az erre a szezonra feljavuló Athletic Bilbaóval szemben.
1.98
Athletic Bilbao: Valverde a támadófocival próbálkozik?
Az elmúlt fordulóban a Villarreal megtörte azt a tézist, miszerint idegenben csak a védekezésre koncentrálnak, nem szereznek elég gólt. A Villarreallal szemben ugyanis 3-2-re nyertek úgy, hogy már az első 30 percben 3-0-ra vezettek. A mérkőzést a 30 évesen újra felfedezett Iñigo Ruiz de Galarreta hatalmas bombagólja nyitotta, mely a felsőlécről vágódott a kapuba a 2. percben. Az előnyt a 22. percben Nico Williams duplázta meg, miután a Villarreal védelme hozta az idén már látott formáját, labdát szórt el a tizenhatostól nem messze, majd a Bilbao gyorsan végigvitte a támadást. A 30. percben egy remek lövéssel Inaki Williams is betalált.
Itt azonban érződött, hogy még történhet néhány dolog a találkozón, ugyanis a Villarreal folyamatosan támadásban maradt, minden mindegy alapon mentek előre, kihagytak 3-4 nagyobb ziccert, ezekből egymaga Sorloth két olyan helyzetet, ahol egy az egyben volt a kapussal. A 85. perc után tudott csak gólokat elérni a Sorloth - Moreno páros elől, de ekkor már túl késő volt, egyenlítés nem jött össze. Meglepő, de Ernesto Valverde tényleg próbálkozik a támadófocival, elmúlt években megszokotthoz képest, most jóval bátrabban játszanak, aminek az eredménye, hogy hazai pályán is eddig 6 mérkőzésen 14 találatot jegyeznek!
Celta Vigo: Idén is szerencséjük lesz?
Ebben az évben a szokottnál is többet írunk a Celta Vigóról, talán amiatt, mert ugyan nyáron próbálták felhasználni a Gabri Veigáért kapott pénzt, viszont egyre inkább úgy tűnik, ezt az elnökség a nagy bónuszokba forgatta az ingyenesen megszerezhető játékosoknál. Jonathan Bamba vagy épp az edző, Rafael Benítez nem ír alá egy kis apróért. A kettejük teljesítménye viszont pocsék, Benítezen érződik, hogy évek óta nem volt edző a LaLigában, bőven túljutott pályafutása csúcsán. Ettől függetlenül egy bátor taktikát rakott össze, amelyet mondhatnánk öngyilkos elképzelésnek is, hiszen a Celta Vigo magára húzza az ellenfeleket, majd reménykedik, hogy nem kapnak gólt és kontrákat indítanak.
Annyi lövéssel próbálkoznak a kontrák végén, hogy rögtön top5-ben vannak a vonatkozó mutatóban, viszont a hatékonyságuk pocsék. Mindenhonnan kapura lőnek, mindezt kevés sikerrel, talán ennek tudható be, hogy mindössze egyetlen mérkőzést nyertek. Iago Aspas ugyan papíron még a csapat legjobbja, de már csak gólpasszok terén jeleskedik, nincs igazi gólerős támadója a Celta Vigónak, lehet emiatt esnek majd ki idén. A jó formában lévő, eredetileg kis- vagy középcsapatoknak számító klubok ellen sem ment nekik (Gironától vereség), nem gondolnánk, hogy a hasonlóan sokat fejlődő Athletic Bilbaót majd megállítják.
-
Athletic Bilbao - Celta Vigo tipp
Athletic Bilbao 1,5 gól felett + Celta Vigo 1,5 gól alattUnibet
1.98
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Hozzászólások 1
naxosz
Jó pocsék a mérlegük a vendégeknek. Az utólsó 10 meccsükön 1 győzelmük van. Lehet,hogy megéri rakni egy X-re vagy vendég győzelemre? Nagyok rá az oddsok.