A kiütéses siker mértéke csak a kérdés a szombati Augsburg - Leverkusen mérkőzésen? A gyógyszergyáriak ott folytatják, ahol 2023-ban abbahagyták? Könnyen megeshet, hogy néhány tényező miatt, kisebb hullámvölgybe kerülhet Xabi Alonso csapata.
Bayer Leverkusen: Xabi Alonso igazi próbatétele
Xabi Alonsót már most összeboronálták a Real Madriddal és a Bayern Münchennel is, szóval nem valószínű, hogy hosszú ideig lesz a gyógyszergyáriak szakvezetője. A videós elemzésben is láthatjátok, 3-4-3-as rendszerben, de nagyon hasonló megoldással, mint a spanyol válogatott, 5 védekező és 5 támadó játékossal operál a spanyol szakember. A belső középpályások visszalépnek védekezni, a szélsők pedig fellépnek támadni, ezzel szélesítve a támadóharmadot, területeket keresve.
Azért is fontos ez a kompakt rendszer, ugyanis ezzel a támadójáték hatékonysága mellett, biztosított a védekezés stabilitása is. Nem esik szét a gárda hátsó alakzata, hiszen hátul többen biztosítanak, így egy kontránál nem tudják őket meglepni. A Bayern München sem tudott ezzel a felállással mit kezdeni, támadóharmadban pedig az öt játékos kiszélesíti a területet, így nyitva folyosókat a csatároknak.
Xabi Alonso alapos munkát végzett, azonban jöttek a sérülések és az Afrikai Nemzetek Kupája. A gond az, hogy van egy masszív kezdője a spanyol szakembernek, ha innen kiveszünk 3-4 kezdőjátékost, akkor erősen kérdéses, miként fog működni. Edmond Tapsoba, Odilon Kossounou és Victor Boniface elutaztak az ANK-ra, de pár nappal később jött a rossz hír a gyógyszergyáriaknak: Victor Boniface megsérült.
Az első információk arról szóltak, hogy csak áprilisban térhet vissza az edzőtáborban megsérülő támadó, aki 23 meccsen 16 gólt szerzett idén. A támadójáték sikere nagyban múlt rajta is. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a védelem két oszlopa is kiesett, akkor Xabi Alonsónak nehéz hetei lesznek. Ezért is érdemes megfontolni a Leverkusenre való fogadásokat a következő hetekben.
Augsburg - Bayer Leverkusen tipp
Ez egy olyan mérkőzés lesz, ahol egy új Leverkusen lép pályára, volt ideje Xabi Alonsónak reagálni a változásokra, de közel sem biztos, hogy ebből rögtön olyan meggyőző játék lesz, mint amit ősszel mutatott a gyógyszergyári csapat. Az Augsburg hazai pályán idén mindenki ellen gólt szerzett, míg ez a felforgatott Leverkusen védelem korábban hiába volt nagyon stabil, most könnyedén jöhet egy bekapott gól (mindkét csapat gólt szerez: 1.64).
Superbet üdvözlő bónusz
Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org