Az Aroucának félig tele vagy félig üres lehet a pohár az első meccs után: győztek és előnnyel utazhatnak a visszavágóra, azonban a 80. percben szerzett szépítő gól lendületet adhat a norvégoknak. Egy biztos a 2-1-es végeredmény után: izgalmas meccsre számíthatunk Bergenben is.
1.95
Otthon győzelemre törhet a Brann
Eirik Horneland csapata elég nagyot lépett előre egy év alatt. A tavalyi szezonban megnyerték a másodosztályt, majd az akkor elkezdődött norvég kupában a finálét is behúzták tavasszal, így kvalifikálták magukat a Konferencia Liga harmadik körébe egyből. Emellett a bajnokságban sem állnak rosszul, miután újoncként az ötödik helyen állnak és simán elérhetik év végén valamelyik Konferencia Ligás helyet újra. Azonban itt nincs még vége a mesének, miután mindent meg fognak tenni, hogy az Aroucán túljussanak és egy körre kerüljenek a csoportkörtől.
Horneland csapatai mindig fizikálisan nagyon erősek és erre fognak rámenni Bergenben is. Az időjárás velük lesz, ami a portugáloknak a nyárból kiszakadva furcsa lehet. Amire biztos számíthatunk a norvégoktól hogy a meccs kezdetétől a kezükbe akarják venni az irányítást és belemenni akár egy őrült meccsbe. Minél magasabb lesz az iram, annál jobbak lesznek a hazaiak esélyei, miután ők már a szezonban vannak, míg a portugálok csak most kezdték el.
Tökéletesen kezdte az idényt az Arouca
Ahogy említettem az Arouca éppen csak megkezdte a szezonját, viszont eddig hibátlanok. Kettő győzelem portugál sorozatokban, míg ugye a Brannt is verték az első meccsen. Ami számukra kisebb hátrányt jelenthet viszont, hogy nekik a hétvégén pályára kellett lépniük vasárnap az Estoril ellen (4-3), míg a Brann szabadnapos volt a hétvégén. Ezért is említettem, hogy itt a pörgős meccs erőltetésében lesznek érdekeltek a hazaiak, mivel ezt az előnyükre akarják majd fordítani.
Az, hogy mennyire jön majd be az őrült meccs taktikája, az nagy kérdése lesz a meccsnek. Az első meccs is bebizonyította, hogy az egyénileg jobb képességű játékosok a portugál oldalon vannak, azonban a Konferencia Liga ezen szakaszában talán könnyebb meglepetést szerezni, mivel a nívósabb bajnokságok csak most indulnak el.
A góloknak kellene itt jönnie
Minden jel arra mutat, hogy itt jönni fognak a gólok, azonban valamiért a bukik undert várnak és így a 2,5 felett opció nagyon jó szorzón kapható (1.95). Alapból az első meccs sem szűkölködött már találatokban és a második meccsen sem indítunk majd állóháborúval, miután az egyik csapat hátrányban van. A Brann várhatóan az elejétől kezdve kezdeményezően lép fel, ez pedig alap esetben ideális lehet a jobb egyéni képességekkel rendelkező portugáloknak is, akik kihasználhatják a területeket az ellenfél oldalán. A hétvégén hét gólos meccsből érkezik az Arouca, így tőlük sem áll távol a gólokban gazdag találkozó lezavarása.
Furcsa szorzó emellett a Brann erőteljes favorizálása a győzelemre (1.80). Az borítékolható, hogy támadni fognak, arra viszont miért lenne nagyobb esély, hogy sikeresek is lesznek? A nyáron több meghatározó játékost is vesztettek és jelenleg a bajnokságban sem megy nekik nagyon, így ezt túlságosan is kockázatosnak érzem. Aki igazán hisz a bergeni győzelemben, annak sokkal inkább ajánlatos egy 1,5 gól over a hazai oldalon 1.83-ért.
A cikkben közölt oddsok a(z) bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 augusztus 15. 19:56 UTC.