Van egy kis apró trükkje az FA-kupának, mégpedig hogy döntetlen esetén mindenki mehet haza szépen. Aztán kijelölnek egy másik dátumot, és jöhetnek újra játszani a mérkőzést. Ez persze nagyon jól jön ám például a kisebb csapatoknak, mert közvetítéspénzt kapnak, de például a West Ham United szerintem a háta közepére nem kívánja a dolgot. De most így járt, jöhet még egy összecsapás a Bristol City ellen.
1.85
Pedig a West Ham a tökéletes kupacsapat
Az első meccsen pontosan azt tette a West Ham United, amire szükség volt. Megszerezték a vezetést, Jarrod Bowen révén. Aki egyébként azóta már sérüléssel bajlódik, mindenesetre gólt szerzett, a mérkőzés 4. percében. Ezt követően uralta a labdát David Moyes csapata, elszotyizgattak, várták a végét. Szünetre még előnnyel mentek, gondolták, hát itt minden rendben, nagy gond úgysem lesz, maximum szereznek egy második találatot.
Csak aztán a fene egye meg, hogy egy szokásos angol másodosztályra hasonlító össze-vissza rúgdosást követően a labda nyílegyenesen gurult a West Ham kapuja felé. Tommy Conway meg sprintelt utána, és végül a hálóba vágta a labdát. Kiegyenlített tehát a Bristol City, hiába tökéletes kupacsapat a West Ham együttese a bunker védelemmel, a gyors kontrákkal. Utána persze jöttek a West Ham cserék, támadások, jaj tudod te is, a megszokott kotta. De nem vezetett eredményre.
Miféle csapat ez a Bristol City?
Itt az ideje, hogy David Moyeshoz hasonlóan, jobban megnézzük ezt a Bristol City egyesületet magunknak. Kezdjük ott, hogy az angol másodosztályban szerepelnek, azon belül is a középmezőny vége felé. Tehát nem kiugróan jók, keveset birtokolják a labdát, a légtérben nem ügyetlenek. Köszönhetően nyilván annak, hogy labdatartásra képtelen játékosaik miatt, jó nagy íveléseket csinálnak, aminél szükséges hogy jól fejelő játékosoknál landoljon a labda.
Kicsit tehát hasonló utat járnak be, mint a West Ham, csak sokkal gyengébb kerettel. Ráadásul a nagy problémájuk, hogy nem hatékonyak a befejezéseknél. Ez pedig a kevés birtoklásból történő gyors kontráknál, hosszú passzos támadásoknál egyet jelent azzal, hogy kevés gólt szereznek. Ez így van a Bristol City esetében is, az eddigi 27 forduló alatt a Championshipben mindössze 30-szor voltak eredményesek. Ez pedig épphogy több, mint a meccsenkénti egy szerzett gólos átlag.
Bristol City - West Ham mérkőzés tippek
Szerintem túl korán aludt be az első meccsen a West Ham, ráadásul nem is vehette túl komolyan a Bristol City csapatát. Ezért aztán újrajátszásra kerül sor, amit viszont már be fognak húzni. Mert hogy ez igazán David Moyes terepe, a kupasorozatok, ahol egy vagy épp két meccsen dől el a továbbjutás. Ezért aztán az Unibet kínálatában tetszik a vendég győzelem 1.85-ös szorzón, és az is, hogy a West Ham legalább két gólt szerez 1.96-os oddson.
január 16., kedd
- 20:45 Bristol City - West Ham
A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2024 január 14. 15:18 UTC.
-
Bristol City - West Ham tipp
West Ham nyeri a mérkőzéstUnibet
1.85
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: London Stadion, a West Ham United Stadion otthona (Fotó: George Monie / Shutterstock.com)