Az utolsó hely kérdéséről döntenek a Ciprus - Málta mérkőzésen, ahol több esélyt adnak a hazaiknak a fogadóirodák, ezért rámegyek a vendég gólra!

2021 okt 11. 18:00

Egyetlen találata volt eddig Ciprusnak, azzal nyertek is Szlovénia ellen. Ezen kívül még egy 0:0-ás döntetlent értek el Szlovákia ellen, és így jött össze a 4 pont. Hazai pályán szerezték mindet, és csak az oroszoktól kaptak gólt, saját közönségük előtt. Talán ezért is adnak nagyobb szorzót Málta sikerére. A selejtezőket 5 védős taktikával kezdték, ami mellett szolid meccseket játszottak, egy-egy gól döntött, majd 3-4-3-ra tértek át. Ennek köszönhetően jöttek a gólok, csak nem ők szerezték, hanem kapták. Mindössze egyetlen gól, nagyon szerény teljesítmény.

Málta egy olasz tréner irányításával feléledt, és kilépett a teljesen utolsó szerepéből. Nagyon jól indult a dolog, az első 10 meccs alatt csak kétszer szenvedtek vereséget. Elkezdtek gólokat lőni, Andorrának, Gibraltárnak vagy épp Feröernek, de a nagyokkal is felvették a harcot, betaláltak például Oroszországban is. Az utóbbi időszakban nincsenek annyira jó formában, az utolsó 3 mérkőzésükön kikaptak, de Ciprust verték szeptemberben. Nem volt olyan rég az a találkozó, igaz piros lap is könnyítette dolgukat. Több válogatott ellen is, többféle helyzetben is helyt álltak a máltaiak, ezúttal egyetlen gólt várok tőlük.

  • Ciprus - Málta tipp

    Málta gólt szerez
    Unibet
    1.88

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Matija Spoljaric (Fotó: Alizada Studios / Shutterstock.com)