Meglepő, hogy néhány BL-ben érdekelt csapat mennyire nehezen viseli a nemzeti bajnokság és a nemzetközi kupaporond okozta terhelést, miközben az Európa-ligában vannak olyan csapatok, akik szárnyalnak mindkét sorozatban. A Fenerbahce és a Rennes jelenleg ilyen klub, jól megy nekik az EL-ben és hazájuk pontvadászatában. 

Lendületben vannak

A Fenerbahce vezeti a török bajnokságot, miközben az első helyért harcolnak az EL-csoportban azzal a francia Rennes-nel, akik a francia pontvadászatban a kertek alatt feljöttek a negyedik helyre, megelőzve a Monaco - Lyon - Marseille triót, előttük van a PSG (első helyen...), Lorient és a Lens. Furcsa hármas, nem is értjük, mit keres ott a PSG! Komolyra fordítva a szót, két kiemelkedő formában lévő klubról beszélhetünk. És itt most álljunk meg! Amikor mindkét csapat sorra aratja a győzelmeket, akkor lehet jobb elkerülni a klasszikus "kire fogadjunk?" megoldást. 

Tényleg nehéz megtippelni a győztes kilétét, odavágó is 2-2-re végződött Franciaországban, ahol szó szerint minden volt, mi egy meccsbe beleférhet (még kicsit azon túl is): VAR-ral elvett gól, négy találat, ebből egy büntetőből, kiállítás és egy kis balhé a mérkőzés végén. A 81. percben járunk, amikor a Rennes támad - vezetnek 2-1-re -, Tait lövi fölé a középre centerezett labdát. A kirúgás után kezdődött a balhé, ugyanis a Rennes csapatkapitánya megütötte a török ellenfelét. 

Ez azonban kissé csalóka lehet, ugyanis a törökök játékosa szó szerint nekifutott Traorénak, ő csak távol akarta tartani magától. A VAR-ral csak azt vizsgálták, hogy Traoré ütött, azt nem, hogy a Fenerbahce játékosa már ment oda hozzá és fogta is egyből a mezét. A törökök emberelőnyben beszorították a franciákat, majd megint egy érdekes szituáció következett: elsőre azt lehetett mondani, ez büntető, talán másodikra is, de nem szolgáltak egyértelmű felvétellel róla, hogy tényleg tizenegyes volt-e. Míg a kiállításnál hosszú ideig vizsgálódtak, itt viszonylag gyors döntést hoztak. 

A találkozó utolsó perceiben olyan indulatok voltak, hogy a török szurkolótábor majdnem szétkapta a lelátót, míg a játékosok lökdösődtek, több sárga lapot is felmutattak. Rennes játékosát megütötték és földre lökték, de míg a fordított esetben ezért automatikus kiállítás volt, addig a törökökre szinte semmilyen retorzió nem volt érvényes. Mintha a bíró csak a franciákat nézte volna ki magának. 

Indulatos visszavágó

Ha már az első meccs ilyen feszültséget hozott, akkor a visszavágó már alapból parázs hanguldatban kezdődhet a török katlanban. A tét ugyanis a csoport első helye, amivel két találkozót lehet "spórolni" tavasszal. A törökök valószínűleg minden trükköt bevetnek majd, ahogyan az odavágón is, szóval a bírónak résen kell lennie. Egyelőre várjuk, hogy ki lesz a játékvezető, de ha kedvező szorzót adnak a büntető lapok piacán egy 4,5 vagy 5,5 overre, akkor érdemes befektetni!

Amint megérkezik a kínálat, frissítjük a cikket!

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés