Ez egy szépen megírt tippajánló akart lenni, ahol nem is maga a tipp sikere volt a tét, hanem a value, amit rejtett. Ehelyett teljesen más történt!

Mindent eltaláltak a bukik?

Az elmúlt majd egy év alapján azt mondanám, hogy a Real Madrid a hibák ellenére is egy stabilabb csapat. Nincsenen óriási kilengések és hatalmas zakók - leszámítva a Valencia elleni három büntetős meccset -, ha rossz a játék, akkor sem lehet őket megverni gólokkal. Vannak már annyira rutinosak, hogy megoldják az ilyen helyzeteket. Lehet nem olyan erősek, mint 3-4 éve, de ez egy átmeneti időszak náluk, ahogyan az ősi rivális Barcelonánál is. 

A katalánok pocsékul kezdték az évet, időbe tellett, mire Koeman megtalálta a taktikáját. A három belső védő mellett tette le a voksát, összességében 19 veretlen bajnokinál tart. Ez azonban önmagában sokat nem jelent, mivel egyetlen releváns ellenfelük volt mindössze (Sevilla). Ennek is köszönhetik, hogy újból versenyben vannak a bajnoki címért, de az igazi erőpróba most jön. 

Vinicius Junior (Fotó: sbonsi / Shutterstock.com)

A csapat rendkívül hullámzó, hiába a sikerek, olykor kiváló játékot mutatnak be, következő meccsen pedig érthetetlenül szenvednek. Az viszont kétségtelen, hogy Dembélé felépülésével egy olyan játékossal bővült a taktikai repertoár, aki képes egymaga meccseket eldönteni (igaz, kisebb csapatok ellen). A Real Madrid ellen sok dolog szól a katalánok mellett, hiszen kipihentek, nincsen annyi hiányzójuk, mint a madridiaknak, ráadásul Zidane csapata készül a BL-visszavágóra is. 

Mindezek fényében arra gondoltam, hogy idegenben a Barca 1,5 gól feletti opcióra lehet adnak egy 2.90 környéki szorzót. Ehelyett, mindössze 1.90-ért kínálják. Micsoda? Ez egy pocsék szorzó, semmi érték nincsen benne, ahogyan a Barcelona győzelemben sem 2.28-ért. Hiába a Nacho - Militao védelem a hazaiaknál, hiába a fáradtság, Zidane képes beállni védekezni 90 percig az övéivel, felállt és szervezett védelemmel szemben pedig nem megy a Barcának. 

Ebben a helyzetben inkább egy hazai DNB-ben van érték (2.17), de ezzel is óvatosan bánnék. Ha mindenáron fogadni kéne, megvárnám a büntető lapokat és szögleteket, amivel majd frissítjük a cikket, amint megérkezik a kínálat! 

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Gerard Pique (Fotó: Christian Bertrand / Shutterstock.com)