Az elmúlt másfél év során kiválóan teljesített Zhang Yufei, de jogosan féltették őt az olimpiától. Egyelőre úgy tűnik, nem volt rá szükség!

Sima kínai siker?

A kínai Zhang Yufei már egészen fiatalon elkezdte halmozni az érmeket, sorra nyerte a versenyeket, nagy tehetségnek számított. Az ifjúsági olimpián sorra nyerte az aranyérmeket, de ahogyan ifiként, úgy felnőttként is igaz volt rá: elsősorban váltóban remekelt. Ezért is jelentett áttörést, ahogyan elkezdte dominálni a 100 pillangót. Tavaly 55:62-es időt repesztett, világ legjobbját, majd idén az amerikai válogatóig birtokolta az első helyet (idén 55:73-mal rendelkezett). 

Logikusnak tűnt legnagyobb favoritként kezelni, de egyetlen dolgot nem árt róla tudni: vb-n nem remekelt két éve. Ez intő jel lehetne, ugyanis hiába indított erősen a 2015-ös vb-n (200 pillangón ezüstérem), azóta egyéniben elkerülték a sikerek. Nem jöttek az érmek a világversenyekről, sokszor már a selejtezőkben hibázott. Az olimpián ezért a kivárásra törekedtünk vele kapcsolatban. Az előfutamok nem okoztak neki gondot, legjobb idővel került a döntőbe, végig 56-os idő alatt teljesített. 

Kik az ellenfelek?

Emma McKeon egy rutinos úszó, elsősorban ő is váltóban ért el sikereket, ezért szkeptikus vagyok vele kapcsolatban, hogy képes-e összerakni úgy a 100 pillangót fejben, hogy legyen esélye a győzelemre (McKeon nyer: 3.75). Az időeredményeivel nincsen gond, képes 56 másodpercen belüli úszásra (előfutamokban is megtette), nála azon múlik minden, hogy esélyeshez méltón tud-e teljesíteni, nem nyomja-e agyon a teher (erre hajlamos lehet).

Torri Huske egy mindössze 18 éves amerikai tehetség, akinek édesanyja Kínából emigrált az Egyesült Államokba. A budapesti ifi-vb-n lehetett őt látni, ahol szinte minden számot megnyert (5 arany és 1 ezüst). Az idei legjobb eredménnyel rendelkezik, sokan úgy gondolják, jó esélye van rá, hogy megdöntse a világrekordot is. A selejtezőben okosan úszott, valószínűleg a döntőben képes lesz 55-ös időre, kérdés csak az, elég-e ez a sikerhez, illetve nála is fejben dőlhetnek el a dolgok. 

Aki valószínűleg fejben rendben lesz, az Sarah Sjöström. A szám címvédője, aki viszont 2017 óta nem úszott 56 másodpercen belül! Nála inkább az lehet a gond, hogy képes-e egy gyorsabb döntőben tartani a riválisaival a lépést. Az biztos, hogy mentálisan rendkívül erős, szerintem bármikor képes erre az 56 eleji időre, amivel véleményem szerint az érem kötelező számára (1.75), mert valószínűsítem, hogy a három fentebb említett hölgyből az egyikük hibázni fog. Az már egy másik kérdés, van-e ebben érték. 

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés