Vasárnap délben az egykor szebb napokat látott Deportivo az Elche csapatát fogadja, ami kapcsán lenne is egy tippem. Nem biztos hogy bejön, de adjuk egy esélyt neki, mint ahogy a jó nevű Fuenlabradának is.

Deportivo La Coruna - Elche

Mindössze egyetlen győzelemmel, és 10 ponttal a spanyol másodosztály legutolsó csapata a Deportivo La Coruna. Idén áprilisban menesztették Natxo Gonzálezt, őt követte José Luis Martí, egészen júniusig maradhatott a klubnál, majd júliusban kinevezték Juan Antonio Anquelát. Kapott 10 mérkőzést, végül októberben menesztették, és kinevezték a jelenlegi vezetőedzőt, Luis César Sampedrót. Az 53 éves szakember igazi vándormadár, eddig 4 mérkőzés óta irányítja a Deportivót, 2 döntetlen mellett, 2 vereség a mérlege. Négy védős rendszerben gondolkodik, előttük két védkező középpályással, három támadóközéppályással és egy csatárral, Samuele Longóval. Az olasz csatár júliusban lőtt utoljára gólt egy felkészülési meccsen, láthatóan nem akar összeállni a rendszer, az állandó kezdő névsora sincs meg a mester fejében.

Az Elche sincs rózsás helyzetben, a tabella utolsó harmadában tanyáznak. Náluk viszont van valamiféle stabilitás, Pacheta például 2018 márciusa óta irányítja a csapatot. Mostani ellenfelükhöz hasonlóan 4 védős alapra építkeznek, 4-2-3-1 vagy épp 4-4-2 felállást bevetve. Mindenképp nagy különbség a két csapat között, hogy az Elche védelme sokkal jobb, ennek is köszönheti, hogy közel azonos mennyiségű lőtt góllal, előrébb szerepel a tabellán. Az Elche idegenben egészen jól szerepel, és a többi tényezőt is figyelembe véve, szerintem egy pontot képes lehet rabolni. A szorzók inkább hazai győzelmet sugallnak, de én most a dupla esély X2 mellett teszem le a voksom 1.85-ért.

Malaga - Fuenlabrada

Victor Sanchez április óta a Malaga edzője, 24 mérkőzésen 9 győzelem mellett, 9-szer vereséget szenvedtek. A mester kitartóan 4-4-2-ben küldi pályára fiait, helyzeteik, lövéseik vannak is, de a befejezésnél jönnek a gondok. 48 kapura lövésükből csak 11-et tudtak gólra váltani, miközben például mostani ellenfelük, a Fuenlabrada nem sokkal több próbálkozásból, 51 lövésből 19 találatot szerzett. A két csapat védelme pontosan ugyanannyi gólt engedett az ellenfeleknek, szóval a támadásban kell közöttük keresni az igazi különbséget. A vendégek esetében a gólok többsége a 32 éves Hugo Fraile Martínnak köszönhető. Egykoron az Atletico Madridnál nevelkedett, aztán két kitérő mellett, szinte egész karrierjét madridi klubokban játszotta. A Fuenlabrada idegenben egészen jól teljesít, ebben és Huga Fraile Martínban bízva én vendég gólra tippelek 1.65-ért.

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés