Lezajlott az első két mérkőzés az egyenes kieséses szakaszban. Kedden két hazai siker született, ugyanis a Cszka magabiztosan verte a Panathinaikoszt, míg a Fenerbahce kicsit szenvedve, de végül legyűrte a címvédő Maccabit. Vajon megismétlődnek ugyanezek az eredmények csütörtökön is?
Cszka Moszkva – Panathinaikosz
Ahogyan az várható volt bedarálta első meccsén a Cszka a görög csapatot. Szinte esélyt sem hagytak nekik, és már a meccs elejétől magabiztosan kontrollálták a találkozót. Teodosic révén a hazaiak már az első negyedben tetemes előnyt harcoltak ki, amit a másodikban még tovább tudtak növelni. A Pana részéről teljes hitehagyott játékot láthattunk már az elejétől fogva, szinte nulla védekezéssel megspékelve. Ezt a második félidőre még tudták fokozni, és a Cszka cseréitől is kaptak egy verést. Az utolsó negyedben ugyan sikerült kicsit kozmetikázni az eredményt, de ez nagyon gyenge teljesítmény volt. Sajnos eddig bejött az, amire számítottam, hogy a görög csapat nem lesz tényező ebben a párharcban. Ha így folytatják, ebből egy nagyon csúnya 0-3 lehet az ő szempontjukból. Két napjuk volt összekapni magukat, de az első meccs alapján nem sok esélyt látok itt bármilyen csodára. Merthogy a Pana sikeréhez csoda kell. Teodosic és Kirilenko is csak 20 percet töltött a pályán, ami egy ilyen meccsen luxusnak számít. Egyedül Weems játszott önmagához képest gyengén. A másik oldalon viszont csak rossz teljesítményekről lehet beszámolni. Diamantidis borzalmasan játszott, és egyedül Gist mutatott tűrhető teljesítményt. Mi várható a második meccsen? Szerintem ugyanez. Megint hatalmas vereségbe nézhetnek bele a görögök, mert ebben a gárdában nincs több. Ahhoz legalább két-három játékostól emberfeletti teljesítmény kéne.
Fotó: Pavel Shchegolev/Shutterstock.com
Fenerbahce – Maccabi Tel-Aviv
Lássuk be, ezt elszúrta a Maccabi. Kezükben volt a meccs már rögtön az elejétől, de végül kikaptak. Nem is kicsit. Már rögtön az első negyedben kézbe vették az irányítást a vendégek, és Pargo jó játékának köszönhetően hamar el is húztak. Pargo jelentette jó sokáig a különbséget a két csapat között, majd a Fener megtalálta az ellenszert. Minden támadásban más védekezett rajta, volt, hogy kettősember fogást kapott, vagy gyorsan letámadták őt, így a Maccabi előnye fokozatosan elfogyott. A társak nem tudtak felnőni hozzá, és Pargo sem tudott megújulni. A másik oldalon Bjelica és Vesely fokozatosan formába lendült a palánk alatt, és a Zoric-Sipahi duó is sokat tett hozzá a sikerhez. Azonban a meccsen jól látható volt, hogy ez a Fener szenved. Ha nincs Obradovic mester zseniális húzása, akkor már az első meccsen elvesztették volna a pályaelőnyt a törökök. Amit még megjegyeznék, hogy sem a Smith (a Maccabi legponterősebb játékosa), sem Randle nem voltak csúcsformában, mégis nagyon megszorongatták a törököket a vendégek. Tyus jól játszott, és ha a csapatból nem csak ketten lesznek lendületben csütörtökön, akkor akár meg is lephetik a Fenert. Periméteren egyértelmű, hogy Pargo dominál, és ha sikerül Tyuséknak limitálnia Veselyt, akkor elveheti a pályaelőnyt a Maccabi. Úgy érzem, hogy ebben a Maccabiban még jóval több van, mint amit mutattak.
Jeremy Pargo. Fotó: Celso Pupo/Shutterstock.com
Tippem
A Cszka meccsen hasonlót várok, mint az első mérkőzésen. Nem hiszem, hogy a Panának elég volt 48 óra ahhoz, hogy kitalálja az oroszok játékának az ellenszerét. A Maccabi viszont meglepheti a Fenert. Már az első meccsen is majdnem sikerült, de Tyus és Pargo mellé nem tudtak felnőni a többiek. A Fenerben nem érzem azt az átütő erőt, ami elég lenne egy sima győzelemhez, így újra a Maccabi hendit választom fogadási opciónak.
-
Euroliga tipp
Fenerbahce - Maccabi (+8,5 pont) 2
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Jeremy Pargo. Fotó: Celso Pupo/Shutterstock.com
Hozzászólások 5
Greg
A Fener - Maccabihoz azért mondjuk el, hogy Goudelock dobott vagy 8 pontot, és nem hiszem még egyszer lesz ilyen, ő mindig 25 körül termel.
Szurki
Egy hatalmas nagy lófasz ez a Maccabi a Fenerhez képest...
Szurki
Egy hatalmas nagy lófasz ez a Maccabi a Fenerhez képest...
Szurki
Nincs értelme ezeknek a negyeddöntőknek, minek 3 nyert meccsesre elnyújtani őket? Bőven elég lenne a 2 győzelem...
Szurki
Nincs értelme ezeknek a negyeddöntőknek, minek 3 nyert meccsesre elnyújtani őket? Bőven elég lenne a 2 győzelem...