A magyar válogatott a házigazda dánok ellen folytatja szereplését. Az eddig remekül játszó Mocsai-csapat az esélytelenek nyugalmával léphet pályára Hansenék ellen. A dánok spanyolok elleni produkcióját elnézve nem sok jel mutat arra, hogy ne szaladjanak bele a mieink egy komolyabb pofonba.
Nem a magyar ünneplésről szólhat a dánok elleni találkozó. Fotó: MTI/Kovács Anikó
Elfáradt a magyar csapat
Mocsai Lajos egy interjúban elmondta, hogy most jutott el a csapat fizikailag a holtpontra. Ez nem is meglepő, hiszen a kulcsemberek nagyon sok időt töltöttek eddig a pályán. Erre jön még Lékai Máté vírusos megbetegedése is. Ezzel szemben a dánok most kezdenek üzemi hőfokra melegedni. Wilbek alaposan rotálta a keretet, így egy játékosa sem küzdhet túlzott megterheléssel.
Eggert is fejfájást okozhat
Hansenék eddig megállíthatatlanok az Eb-n, pedig igazán csak a spanyolok ellen pörögtek. Ráadásul Eggert benevezésével óriásit erősödtek a balszélen és a hetesek végrehajtásában is. Landin elképesztő formát mutat eddig, de szinte minden játékosuk nagyot játszik.
Niklas Landin. (Fotó: Wikipedia)
Nekiugranak a magyaroknak
A találkozónak még tétje is van, hiszen ha netán kikapnának a dánok, akkor az utolsó körben ki-ki meccset játszhatnának Izlanddal. Matematikailag még mi is továbbjuthatunk, de a csapat célja a legjobb 8-ba kerülés. Ehhez pedig Ausztriát kell még legyőzni - lehet, hogy anélkül is meglesz -, amit a dánok utáni meccstől kifacsartan nehezebb lenne kivitelezni. Mocsai Lajos is hasonlóan gondolkozhat. Valószínűleg megnézi az első negyed órában, hogy milyen napot fogott ki a két együttes, s ha ezalatt nagyon meglépnek a dánok, akkor beáldozzuk a találkozót. A 14 000 hazai néző előtt garantált, hogy nekiugranak a magyar csapatnak a skandinávok.
Sima dán siker várható
Az ereje teljében lévő hazai csapatnak nyernie kell a biztos csoportelsőséghez, míg a magyar válogatott fizikailag kezd elkészülni az erejével. A két csapat között papíron ég és föld a különbség: a dánok sokkal dinamikusabb kézit is játszanak nálunk, de a védelmükkel és Landin kapussal is alaposan meg fogunk izzadni. Hansenék rohamait pedig nagyon nehéz lesz végigbírnia a kevés minőségi védővel rendelkező Mocsai-legénységnek. Tükörsima dán sikert várok a találkozón.
-
Kézilabda tipp
Dánia -4,5 gól
100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig
Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: MTI: Kovács Anikó
Hozzászólások 3
mikisun
Lehet,csak altatjuk a dánokat!:D
Aztán majd jól meglepjük őket!:D
Amúgy igazad van Lufu,ennek sima hazainak kell lennie!
A másik két meccs is eléggé simának tűnik!
Izland győzelme egyenesen csábító!
Nem hiszem,hogy ez a szétalázott Macedónia képes lenne felvenni a versenyt az Ellenfél legjobbjaival!
A spanyol csapat is egy másik "kávézó"a sógorokhoz képest!
Véleményed?
Lufu
Spanyoloknál kiütést várok, nekik még tétje is van, mivel ha nem nyernének akkor lecsúszhatnak elődöntőről. Macedónok biztos sokat javulnak, Lazarovnak se lesz még 1 olyan rossz napja, de ettől függetlenül gólokkal nyernie kell Izlandnak.
Ez a nap amúgy nem annyira fogadóbarát. Egyik tipp se erős. A túl nagy hendiket nem szeretem annyira.
Pippen33
Szerintem a ma nagyon papírformának tűnő meccseket érdemesebb élő fogadásban megtenni. Ha az elején szorosabb a meccs feljebb viszik az oddsokat, vagy a hendik is változhatnak. A tegnap délutáni 2 meccs is eléggé furcsán alakult. Persze én próbálok hinni a sport tisztaságában.