A Manchester United mellett a Roma és a Juventus az Európa-liga idei sorozatának legnagyobb favoritja a végső győzelemre. A Roma esetében egyetlen tényező az oka, ez pedig a Mourinho-faktor, de vajon a portugál zseni ezt újból érvényesíteni tudja az egész idei EL-szezonban?
1.89
A Roma a következő olasz kupacsapat?
José Mourinho érkezése megváltoztatott pár dolgot az olasz fővárosban. A csapat játékát sok kritika érte, nem játszanak a legszebben, Mourinho sem egy könnyű személyiség, viszont a klub nemzetközi kupát nyert, történelme során először. Ha belegondolunk, hogy elbuktak már BL és UEFA-kupadöntőt is, akkor a portugál szakemberrel most új távlatok nyíltak a római gárda előtt. Nevezhetjük őket akár kupacsapatnak is, hiszen Mourinho első két évében akár két nemzetközi kupaelődöntőt is összehozhatnak, elfigyelve a sorsolásukat, még az újabb finálé sem lenne meglepetés. Ha pedig döntő, akkor Mourinho még sosem bukott rangos európai kupadöntőt (BL, EL vagy Konferencia Liga).
Ahogyan említettük, a római szurkolók részéről sok kritika érte a portugál szakembert, mondván nézhetetlen a csapat játéka. Ez kétségtelen, sok esetben szenvednek, viszont az is igaz, hogy nem Mourinho tehet róla, ha Belotti vagy Abraham gólképtelen. Tiszta helyzeteket hibáznak el, Abraham esetében 24%-os a kaput eltaláló lövések kihasználtsága, minden negyedik kaput eltaláló lövéséből lesz gól a Serie A-ban, míg Belotti képtelen betalálni. Utóbbi esetében igaz, hogy sokszor csak perceket kap - nem véletlenül -, kapura is veszélytelen, így pedig Dybala villanásait leszámítva, tényleg nehéz megfelelő offenzív játékot építeni.
Mourinhónak elég csak a megfelelő védekezés
Azonban nem is biztos, hogy kell ennek a Romának kiváló támadójáték. Egyrészt, tényleg nincsenek meg hozzá a játékosaik, másfelől pedig, ha kupákat akarnak nyerni, oda leginkább jó védekezés kell. Tudja ezt Mourinho is, aki elvétve rakott össze pályafutása során kiemelkedő támadófocit - utoljára talán a Real Madridnál működött minden -, most sem ez a prioritás nála, először a védekezés és a presszing hatékony egyvelegét kell megalkotni, majd, ha marad idő, akkor talán lehet foglalkozni a gólokkal is. Tavaly úgy nyert Konferencia Ligát, hogy a Vitesse - Leicester - Feyenoord hármas ellen épp a védekezés került fókuszba.
Elérkezett a Feyenoord revansa?
Nem véletlenül került szóba a Feyenoord, hiszen tavaly épp Arne Slot együttesét győzte le a Roma a KL-döntőben, José Mourinho akkor rekordot döntött. A Feyenoord azóta fejlődött, most már stabilan elsők a holland bajnokságban, menetelnek az EL-ben is, Slot hatékony munkát végzett, ezt kiemeltük az Ajax elleni De Klassieker kapcsán is. Azt a mérkőzést Amszterdamban nyerte meg a Feyenoord, sok gólt szereznek manapság, de Slot számára ugyanúgy fontos a hatékony védekezés is. Az is igaz, hogy a tavalyi kerethez képest, idén jóval hatékonyabb a támadójátékuk.
Ez jó alapja lehetne egy Feyenoord győzelemnek (2.35), de egy ilyen párharcban vétek lenne Mourinho ellen fogadni. A vendégeknek nem érdeke a sok gólos meccs, leparkoltatják a buszt, Slot pedig nem szokott remekelni ilyen helyzetekben. A fogadásépítővel egy duplázó közeli szorzót lehet építeni egy már megszokott formulából, idegenbeli Mourinho pontszerzés és az over/under piacon 2,5 vagy 3,5 gól alatti opció. Jelen helyzetben a 3,5-es határt választottuk, de 2,5-es tipp esetén már 2.25-ös szorzóra lehet szert tenni.
-
Feyenoord - Roma tipp
Roma vagy döntetlen + 2,5 gól alattUnibet
1.89
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Fotó: RAMM Studio/Shutterstock, Pupes/Shutterstock