Nem ez az első alkalom, hogy az elmúlt időszakban a Fortalezáról írtunk, ugyanis a csapat eléggé szenved a tavalyi jó eredmények után. Úgy tűnik, hogy idén mindent a nemzetközi kupára tettek fel, ha már a bajnokságban nem megy a szekér.
Először a Libertadores-kupában
A Fortaleza nem tekinthető brazil mértékkel sem nagycsapatnak, viszont tavaly minden klappolt náluk, de a jó szezonnak ilyenkor megvannak a hátulütői, hiszen a legjobb játékosok eligazoltak. Az a keret, amely nem szokott a kettős terheléshez, ott pedig érződik pár hét elteltével, hogy mik a prioritások. A Fortalezánál ez szinte rögtön megmutatkozott, hiszen még a Libertadores-kupában egy nehéz csoportból jutottak tovább, addig a bajnokságban csak szenvednek.
A pontvadászat harmadához érve, mindössze 19. helyen állnak, alig gyűjtöttek 10 pontot, rendkívül kevés gólt szereztek. Magyar idő szerint július elsején hajnalban (péntek) az Estudiantes fogadják a Libertadores-kupa nyolcaddöntőjében, míg 26-án hajnalban az Atlético Mineiro otthonában játszanak. A Fortaleza idén idegenben nem remekel, mindössze egyetlen győzelem a bajnokságban, sokat kivesz belőlük az utazás.
Az Atlético Mineiro is szerepel a Libertadores-kupában, ráadásul az Emelec ellen nyolcaddöntő vár rájuk, viszont a keretük jobban bírta a kettős terhelést, mint a Fortalezáé. A bajnokságban ott vannak a közvetlen élmezőnyben, idegenbeli taktikájuk sem bonyolult, törekednek arra, hogy minimum egyetlen pontot szerezzenek. Hazai pályán azonban teljes más arcukat mutatják, általában 6-8 kapura lövéssel operálnak és minimum két gólt szereznek.
A Fortaleza csak a pofonokat kapja, bár az elmúlt hetekben mutattak egy kis fejlődést, de valószínűsíthető, hogy ez leginkább az elkövetkező kupameccseknek tudható be. Ott jóval agilisebb a brazil kiscsapat, így ezek miatt úgy gondoljuk, hogy elengedik a Mineiro elleni bajnokit, koncentrálnak az Estudiantes elleni találkozókra. Messze még a bajnokság vége, valószínűleg kivívják a bennmaradást, de a Libertadores-kupa fontosabb számukra.
-
Brazília - Campeonato Brasileiro tipp
Atlético Mineiro 1,5 gól felett
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Fortaleza játékosa (Fotó: A.RICARDO / Shutterstock.com)