A Nice stábja érzi a vesztüket, hogy az egykori bajnoki címért küzdő keret, mára teljesen szétesett, maradt a középmezőny, illetve a csodára várás.
1.90
Bordeaux - Nice
Youcef Atal személyében egy kiváló "mindenes" labdarúgója van Patrick Vieirának, olyan, akiből nem sok futkározik a pályákon. Képes különböző posztokon játszani, de ne úgy képzeljük ezt el, hogy egyszer középcsatár, máskor balszélső. Atal ugyanis volt már bal és jobboldali hátvéd is, szélső középpályás is, illetve baloldali támadó, de középső középpályásként is bevetették már. Univerzális focista, mindkét lábával kiválóan bánik a labdával, rendkívül gyors, jól cselezget, védekezésben is az elithez tartozik. Mindezek után pedig decemberben megsérült.
A csapat legjobbja, akitől a megváltást várták, mivel nyáron nem szerződött el a PSG-hez, hanem maradt még Dél-Franciaországban. Az algériai játékos nélkül az elmúlt 9 mérkőzésből, mindössze 3 győzelem, 5 döntetlen és 1 vereség a mérleg. Nagyon érezhető, hogy elölről elfogyott a lendület, aminek Wylan Cyprien kiválása sem tett jót, aki a középpálya motorja. Ők keten tartották életben a csapatot, nélkülük Vieira azt a játékot favorizálja, amihez a legjobban ért: biztonsági védekezés, fő cél az egy pont megszerzése.
Ne legyenek illúzióink, ők ezért mennek a Bordeaux otthonába is, hogy minimum az egy pont náluk maradjon, de a hazaiak is hasonló tervekkel vágnak neki a mérkőzésnek. Hiába tartoznak a középmezőnyhöz a szerzett gólok tekintetében a hazai meccseiket figyelembe véve, ahogyan a kaput eltaláló lövések esetében sem szényenkezhetnek, de valami mégsem stimmel náluk. A megszerzett pontjaikat nézve nem sok csapatot előznek meg, nem tudnak meccseket lezárni.
Két olyan klubról beszélünk, akiknél alig vannak csúcsformában lévő, bevethető játékosok. A hazaiaknál Jimmy Briand lehetett volna az, aki eldönti ezt a találkozót, de sérülés miatt kénytelen kihagyni a vasárnapi mérkőzést. A 21 éves Josh Majától várják egyik oldalon a megváltást, míg a másikon Kasper Dolberg lehetne a csodatévő. A 2,5 gól alatti opció azonban rohamosan emelkedni kezdett, irodák az elmúlt hetek formáit elfigyelve gólokat várnak, mi viszont kevés találatot várunk és egy döntetlent!