Óriási mázlija lehet az Olympique Lyonnak, ugyanis pont a formajavulás időszakára esett a Francia Kupa menetelésük, ami azt jelenti, hogy kis szerencsével egy ilyen pocsék szezonban is döntőzhetnek egy kupában. Ahhoz képest, hogy néhány hónapja még a biztos kiesés fenyegetett és az esetleges csőd, most sokkal jobbak a kilátások.
2.40
Olympique Lyon: Elkapták a fonalat
Pár hónapja még az Olympique Lyon válságáról írtunk, edzők váltogatták egymást, végül egy olyan szakember mentette meg a klubot, akitől senki sem várta. Pierre Sage kezdetben csak átmeneti edzőnek nevezték ki, majd január közepén a jó eredményeknek hála, végül a szezon végéig meghosszabbították a kinevezését. Sage irányítása alatt 14 mérkőzésből 10-et megnyert a gárda, legyőzve többek között a Monaco, Marseille, Nice és Lille csapatait.
Krízis Lyonban: Amikor az amerikai John Textor és társai felvásárolták a klubot Jean-Michel Aulastól a tavalyi évben, akkor egy olyan projektet mutattak be, melynek értelmében komoly tőkeinjekcióban részesítik a klubot, hogy elérje a PSG szintjén. Kár volt ezt bejelenteni, ugyanis szinte rögtön elkezdett vizsgálódni a DNCG (francia labdarúgó liga pénzügyi felügyelete), azonnal korlátozták a Lyon mozgásterén az átigazolási piacon, arra hivatkozva, hogy nincs mögöttük banki garancia. A DNCG ügy esetében érdekes, hogy PSG-t anno nem korlátozták hasonló helyzetben, ahogyan a Monacót sem, pedig ott is mutatkoztak anomáliak, viszont a Lyont még azelőtt korlátozták, hogy bármilyen irányba elindulhattak volna.
Az OL nagyon hatékony játékot mutat be, védekezésben sokat fejlődtek, mint ahogyan támadóoldalon is, végre nézhetőek a meccseik, van elképzelés, mit akarnak játszani. Mernek távoli lövésekkel próbálkozni, Alexandre Lacazette újból jó formában, mióta Sage az edző, utóbbi 9 bajnoki mérkőzésen 9 gólt szerzett, miközben két kupameccset is eldöntött. A Metz otthonában nyert legutóbb a Lyon, akkor is Lacazette szemfüles gólja vezetett, hogy hátrányból visszajött a Lyon.
Strasbourg: A kupameccsre tartogatták az erőt?
Visszatérünk a bevezetőben írtakra, ugyanis szerencséje van az OL-nek, mert a Strasbourg az elmúlt hetekben pocsék formát mutatott. Ez lehet annak az oka is, hogy a védekezés pocsék, ami eddig működött, az most már nem megy Vieiráéknak. A 47 éves francia szakember folyamatosan változtat a felálláson és a stratégián, de nem találja jelenleg az egyensúlyt. Nagyon OL-központú ez az írás, de a hazaiak feltámadtak és jelenleg olyan szinten vannak, amivel még talán a PSG-vel is tudnak konkurálni. Ezek alapján a vergődő Strasbourg felkészülhet egy pofonra, amely a szorzókban is tükröződik. Favorit az OL, de mi a gólok piacáról vadásztunk egy eléggé pofás szorzót, amiben lehet érték!
-
Lyon - Strasbourg tipp
Lyon 1,5 gól felett + Strasbourg 1,5 gól alattUnibet
2.40
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Alexandre Lacazette (Fotó: Romain Biard/Shutterstock.com)