Ezt elszúrta a párizsi sztárcsapat. A türelmetlenség és a felesleges pénzköltés azt eredményezte, hogy már a francia bajnokságban sincsenek monopol helyzetben. 

Ne játékost igazolj, hanem sportigazgatót!

Ki a világ legjobb sportigazgatója? Ralf Rangnick, Michael Zorc, Monchi vagy Giuseppe Marotta neve egyből felmerül, de melyik vezetőért áll sorba jelenleg a fél világ? Luis Campos. Írtunk róla bővebben tavaly év elején:

A Lille komoly hullámvölgyeken ment keresztül az elmúlt években, hiszen a 2011-es bajnoki cím után jött a lejtmenet. Egy kiváló csapatot raktak össze, amit aztán a külföldi klubok szétszedtek. A vezetőség nem tudta megfelelően pótolni a hiányzókat és évek, illetve egy új sportigazgató kellett, hogy újból a siker útjára lépjen a klub. Luis Campos a Monacótól érkezett hozzájuk, rögtön el is kezdődött az átalakítás, hiszen Campos számára kiemelten fontos az utánpótlás. Az érkezése után bevásároltak fiatal játékosokból (Nicolas Pépé, Thiago Mendes, Thiago Maia, Kévin Malcuit és még lehetne sorolni), akik közül párat komoly profittal adtak el. Jött egy bajnoki ezüstérem is, de az eladások után sem gyengült meg annyira a klub.

Camposról rengeteg elemzés van, hogyan emelte fel a Lille csapatát, azóta pedig már olyan klubok állnak érte sorba, mint a Juventus vagy a Manchester United. A Lille más utat választott, mint a PSG, akik csak arra törekedtek, hogy minél drágább és jobb játékosokat vegyenek, mindegy, hogy milyen áron, mert pénz volt bőséggel. A cél a BL-győzelem volt, ami nem jött össze, botrányokkal volt tele a csapat elmúlt esztendeje. Mi történt ezek után?

Nevetség tárgya

Amit műveltek a PSG-nél az tényleg vicces. Elengedték ingyen Thiago Silvát és Edinson Cavanit (mind a ketten nemzetközi kupadöntőt játszanak idén), ahogyan edzői stábot. Thomas Tuchel vezetésével a Chelsea finálét játszhat, kiváló védekezést rakott össze a csapatnál. Valószínű, hogy a primadonnákból álló párizsi csapatnál nem sikerült tökéletesíteni a rendszert, mert úgy nehéz, ha egy elbukott finálé után a játékosok már utaznak Ibizára bulizni. 

A PSG-nél óriási tehetségek vannak, de a munkamorál messze nem ideális. A Manchester City elleni visszavágón pedig érezhető volt a frusztráció. Az volt a csoda, hogy csak egy játékost állítottak ki a párizsiaktól. Az a meccs megmutatta, mennyire nincs fejben ott idén a PSG. Érkezett ugyan Pochettino, voltak jobb meccsei, de ez önmagában kevés volt a sikerhez. Mbappé pedig egyedül nem nyerhet meg minden meccset. 

Mi várható hétvégén? A Lille az Angers otthonába látogat, hazaiak első osztályú tagsága biztos, valószínűleg nem fognak annyira küzdeni. PSG? A Brest lesz az ellenfél, nem bízhatják a véletlenre a sorsukat. A kiesés szélén állnak, ráadásul a Nantes jó formában, ha nyernek, illetve a Lorient is, akkor bajban a Brest. Küzdeni fognak, de vajon mennyire fog küzdeni a PSG? A helyzet az, hogy a +2 gólos ázsiai hendiben akkora érték nincsen a Brest esetében (1.77), de még mindig jobb rá a szorzó, mint a Lille győzelmére (1.30). 

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Kylian Mbappé (Fotó: Vlad1988 / Shutterstock.com)