A hétvége másik olasz rangadója a Roma - Inter mellett a Milan - Napoli találkozó, ahol az is eldőlhet, hogy idén a nápolyiak leépülnek több évre, esetleg még van remény számukra? A Milan mindeközben megérezte, hogy még van esélyük az ezüstéremre is a bajnokságban!
1.81
A hiányzók meghatározhatják a mérkőzést
A Milan stábja hónapok óta küzd azzal, hogy megoldja a sérülések problémáját. Egészen megdöbbentő adat, de 4 hónap alatt több, mint 30 sérülést diagnosztizáltak Milánóban, jelenleg a védelem jelentős része maródia, Piolinak nem maradt más lehetősége, mint a Calabria - Gabbia - Kjaer - Hernández négyest küldi pályára folyamatosan, ugyanis Kalulu, Tomori, Thiaw és Caldara is sérült, bár elvileg február végére már mindenki visszatérhet.
Mérkőzések azonban addig is lesznek, legközelebbi a Napoli ellen, ahol a leginkább foglalkoztatott játékos, Tijjani Reijnders sem bevethető, eltiltás miatt. Pioli kulcsjátékosa Reijnders, középpálya nélküle idén elképzelhetetlen volt, egyetlen meccset sem hagyott ki ebben a szezonban! A hazaiak helyzete tehát nem jó, de a vendégek sem örülhetnek, ugyanis Victor Osimhen továbbra is az ANK-n, ugyanis a Nigéria - Elefántcsontpart döntőben érdekelt.
Mellette Mário Rui eltiltott, Piotr Zielinski sérüléssel bajlódik, de nála talán van remény a játékra. A Napolinál tehát komolyak a gondok, hetek óta szenvednek, hiába volt edzőváltás, semmit sem használt, olyannyira nem, hogy Victor Osimhen már bejelentette, szezon végén távozik a klubtól. Ahogyan Piotr Zielinski sem hosszabbítja meg szerződését, év végén minden bizonnyal az Inter játékosa lesz, ráadásul ingyen, összeomlik a Napoli.
Sok gól a Milan - Napoli mérkőzésen?
A hazaiak védelme nem stabil, legutóbb a Frosinone két gólt szerzett ellenük, mindezt úgy, hogy nagyon jól használták ki a helyzeteiket. A Napoli védelme főleg idegenben gyenge, legutóbb öt mérkőzésükön otthonuktól távol tíz gólt kaptak és csak kettőt szereztek. Ennek kapcsán pedig arra jutottunk, hogy a gólok piacában lehet érték. A 2,5 gól feletti opció esetében megdöbbentő magas a szorzó, mintha figyelembe se vették volna a két gárda gyenge védekezését. Ha a támadósorok jó napot fognak ki, jönnie kell a minimum három találatnak ezen a vasárnap esti derbin.
-
AC Milan - Napoli tipp
2,5 gól felettUnibet
1.81
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org