Az idei alapszakaszból már csak három játéknap maradt hátra, de még továbbra is hatalmas harcok folynak a rájátszást érő pozíciókért. Kis szerencsével a Pelicans már ma bejuthat a legjobb nyolc közé nyugaton, míg a Brooklyn a saját dolgát nehezítheti meg Chicagoban.
Keleti harcok
A keleti konferenciában még nem dőlt el minden rájátszásban résztvevő csapat kiléte. Az Indiana Pacers hatalmas hajrát nyitott, amihez csatlakozott a sérüléséből felépülő Paul George is. A semmiből hoztak öt győzelmet, és a legkomolyabb kihívói lettek a 7-8. helyért folyó küzdelemben a Bostonnak, és a Brooklynnak. A Miami és a Charlotte szép lassan lemorzsolódott, és elfogytak a szezon második felére. Wade hiába próbált újra csúcsformába lendülni, ez is kevés volt. Dragic érkezése sem segített az egykori bajnokcsapaton, így nekik már tét nélküli az utolsó két forduló. A Bobcats nagy valószínűséggel leadja a meccsét a Houstonnak, míg Miami megpróbál szépen búcsúzni az Orlando ellen a szezontól hazai pályán.
Tavaszi nyereményjáték - 100.000 Ft összdíjazás! Részletek ITT!
A Bostonnak még van egy napja pihenni, így megnézhetik, mire mennek Deron Williamsszék a Chicago Bulls ellen. A Brooklynnak ez a mérkőzés vízválasztó lehet, hiszen ha nem nyernek, akkor akár még a 8. helyük is veszélybe kerülhet. A Chicagonak is fontos ez a mérkőzés, hiszen egy esetleges sikerrel meglehet nekik a kiemelést biztosító negyedik hely. Nagyon súk múlik a hazaiaknál Deron Williams játékán. Ha ő és Lopez elkapják a fonalat, akkor képesek bárkit megverni (lásd Portland ellen), viszont ha rossz napjuk van, akkor súlyos vereségekbe futnak bele (lásd legutóbbi meccs a Milwaukee ellen). Én utóbbira voksolnék most. Rose visszatért a Bullsba, és palánk alatt jóval stabilabb a vendégcsapat. Butler személyében van egy elit védőjük periméteren, és Deronék nem arról híresek, hogy kiélezett szitukban meccseket nyerjenek.
Joe Johnson (Brooklyn Nets). Fotó: Mark Runyon/Flickr
Élesedik a helyzet nyugaton
A New Orleans és az Oklahoma között hatalmas harc folyik az utolsó rájátszást érő helyért. Nehéz megtippelni, hogy melyik csapat van könnyebb helyzetben. A Pelicans idegenben kezd a Minnesota ellen, ami kötelező győzelemnek ígérkezik. Ezek után otthon fogadják a Spurst. Ezen a meccsen nagyon sok fog múlni. Azonban akár már kedd hajnalban eldőlhet a 8. hely kiléte, ugyanis az Oklahomához látogat a Portland. Alapjáraton ez egy sima egyesnek kéne lennie: Afflalo és Matthews nem játszik a vendégeknél, és Aldridge játéka is erősen kérdéses.
A Portland 4. helye be van biztosítva, így simán leadhatnák a meccset. Azonban az Oklahománál Westbrook játékára nem sok sansz van, ugyanis megkapta a 16. technikaiját, amivel automatikusan egy meccses eltiltás jár. Ez ellen fellebbezett a csapata, de nem nagyon emlékszem olyan esetre, amikor elfogadták volna. Westbrook nélkül pedig az OKC játéka egyenlő a nullával. Már pedig ha kikapnak, el is úszik a hőn áhított nyolcadik hely. Amíg nem születik biztos döntés Westbrook játékáról, addig nem fogadok. A GSW-Memphis találkozó abból a szempontból lehet érdekes, hogy a már biztos első Warriors mennyire veszi komolyan a macik elleni meccset. A Clippersnek pedig hazai pályán kötelező nyernie a Denver ellen.
Russel Westbrook (Oklahoma City Thunder) és J.R. Smith (Cleveland Cavaliers). Fotó: Erik Drost/Flickr
Pihennek?
Kezdjük a Utah - Dallas meccsel. Kinéz egy vereség a vendég Mavsnek. Pihentetik Nowitzkit, Chandlert és Ellist. Három kezdő játékosuk, és a többiek sem fognak megszakadni egy esetleges sikerért, mivel már biztosan a 7. helyen végeznek nyugaton. A Utah ellenben egy lelkes kis társaság, és a jövő csapatát építik. Akiket tudnak, azokat megverik, és nem foglalkoznak a tankolással. Gobert alázhat a palánk alatt Chandlerék távollétében, és ezzel el is döntheti a mérkőzést. Nem igazán tudom, hogy mit várjak a Philadelphia - Milwaukee meccstől. Elvileg szeretne szépen búcsúzni a szezontól a 76ers, de ehhez kéne Noel és pár társa is. Azonban Noel a maródiak listáján, így a győzelemre nem sok esély nyílik. Jason Kiddet pedig nem olyan embernek/edzőnek ismerem, hogy leadna egy meccset, hiába van meg a biztos hatodik hely.
A Cleveland - Detroit meccs szintén érdekes lehet. A Cavsnek már megvan a második hely keleten, de az előbbi két meccsüket a Boston ellen eléggé simán leadták. Gondolom utolsó hazai meccsükön azért nem ültetik ki megint Lebronékat, mert lehet, nagy felháborodás lenne a csarnokban a nézőktől. Még egy ilyen nagyarányú zakó nem fér bele, talán egy kisebb vereség igen. Így akár egy Detroit hendi nem is tűnhet rossz ötletnek. Az Atlanta - New York meccsben látnék minimális fantáziát, de már idén nem fektetek több pénzt a Knicksbe.
-
NBA tipp
Brooklyn - Chicago 2
100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig
Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Joe Johnson (Brooklyn Nets). Fotó: Mark Runyon/Flickr
Hozzászólások 5
Pozzato
Westbrook technikaiját visszavonta a liga...
Proxyi
Ma sorrendben a Rockets, Hawks, NO, Jazz négyest mondom nyerőre, spreadek szempontjából, olyannyira, hogy be is próbálom 3/4-ben.
Az első háromnak simának kéne lennie, az megy 3-asban is.
Proxyi
Bővebben kifejtve:Hawksnál kezdők lesznek, utóbbi hazaikon blowoutok mennek, ez pedig az utolsó hazai meccsük lesz, szvsz szépen akarják lezárni.
Hornets totál feladta fejben, és játékosanyagban is, jönnek a 20+ vereségek, a Rocketsnek mennie kell, meg van egy MVP-re hajtó Hardenjük.
NO-nak szintén mennie kell, pláne egy vereség után, szét kell cincálniuk a MInnyt, menni szokott ellenük, B2b is jók, a Minny meg egyre csökkenő létszámmal.
Jazz ellen a Dallasi cseresor lesz, akiknek elég sűrű volt a programjuk az utóbbi időben, és a Jazznek az utolsó hazai meccse, szép búcsú lesz, Hayward nélkül is.
Pozzato
Én nekem csak a Hawks tűnik húzósabbnak, mert abszolút kiszámíthatatlanok. Rocketset én is így gondolom (bár utálok a meccseikre fogadni). A Minnym egy hulladék, szóval ott alázás lesz, Jazz pedig simán ütni fogja a Dallas B-t. Sok sikert neked!
Proxyi
Non szeánsz volt ez az este. :D