A második számú dél-amerikai kupasorozat, a Copa Sudamericana a nyolcaddöntőknél tart, ahol a visszavágók következnek. Két olyan csapat küzd egymással, akik a végső győzelemre is esélyesek, Newell's Old Boys az utóbbi hetekben feltámadt, míg a Corinthians bízik abban, hogy a játékosállományuk megfelelő.
1.77
Fordulatos odavágó Brazíliában
Az első mérkőzés kapcsán azt írtuk, hogy a Newell's Old Boysnak lehet esélye a Corinthians ellen. A stadionban jó hangulat volt, de a hazai nézők döbbenten figyelték, amit a Corinthians védelme művel. A szeretett csapatuk ugyanis már nem először a szezon során csinált hajmeresztő hibákat, egy hosszú szöktetés után a Corinthians védője térddel próbálta hazaadni (!!) vagy átvenni, ezt nehéz volt eldönteni, majd utána a kiugró argentin támadó elől a másik brazil védő próbált tisztázni úgy, hogy átemelte saját kapusát és majdnem öngólt vétett, de Cássio helyén volt, kitornázta a labdát.
Ezek után a Corinthiansnak volt helyzete, tizenhatosról a kapuval szemben lőhetett mondhatni tisztán Adson, de pont a kapust találta el. Azonban már nagyon érett a Newell's gólja, előbb Cássio védett, de a kipattanóból majdnem gól lett, majd jött egy újabb brazil védelmi hiba, amit már góllal büntetett az argentin gárda. Ha kicsit jobban koncentrálnak, akkor az odavágón lezárhatták volna a továbbjutás kérdését. A második félidőben magasabb fokozatra kapcsoltak a vendégek, több helyzetük volt, de volt egy 5-10 percig tartó rövidzárlat, ahol több védelmi hibájuk volt, ebből két gólt kaptak, fordított a Corinthians és nyert.
Mire képes idegenben a Corinthians?
Az, hogy az első meccset megnyerték a brazilok, óriási szerencse, hiszen még döntetlent sem érdemeltek. A meccs képében nem igazán volt benne a győzelmük, rengeteg hibával játszottak, de kihasználtak egy pillanatnyi megingást a vendégek részéről. A Corinthians ettől függetlenül idegenben nem jó, volt egy két hónapig tartó nyeretlenségi szériájuk (1 döntetlen és 8 vereség), azóta két brazil bajnoki derbit leszámítva, nem remekeltek az otthonuktól távol. A védekezésük tragikus, ritka az, hogy ne kapnának gólt, egyetlen reményük, hogy azért a helyzeteikkel jól sáfárkodnak.
Newell's Old Boys kezében a döntés
Már az első mérkőzésen eldönthette volna a győzelem sorsát az argentin csapat. Volt ott egy megingás, ami ilyen szinten nem fér bele, viszont ez azért eléggé ritka náluk, hazai meccseiken még kevésbé fordul elő. A nagyobb gond inkább az, hogy az elmúlt hetekben nem tudtak hazai közönség előtt nyerni, rendre döntetlent értek el, hiába dolgoztak ki helyzeteket, nem tudták lezárni a találkozókat. Emiatt sem merünk az argentinok sikerére fogadni biztosítás nélkül, viszont a DNB-ben nagy értéket nem látunk, ezért a fogadásépítő mellett döntöttünk. Az odavágó alapján a Newell"s gólja kötelező, azt pedig nem gondoljuk, hogy idegenben talál két gólt a brazil gárda.
-
Newell's Old Boys - Corinthians-SP tipp
Newell's 0,5 gól felett + Corinthians 1,5 gól alattUnibet
1.77
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Bruno Melo (Fotó: Celso Pupo/Shutterstock.com)