Januárban soha nem unatkozunk vasárnap esténként. Jó hír, hogy most sem fogunk. Az NFL legjobb játékosai gondoskodnak arról, hogy hétfőn reggel megint álmosan kezdjük a napot. A Nemzeti Futball Ligában ez a hétvége a főcsoportdöntőké. Először az Amerikai Főcsoport (AFC) döntőjét rendezik, ahol vasárnap 21 órai kezdettel a Denver Broncos és a New England Patriots mérkőzik meg egymással. Az izgalmak ezután sem maradnak el, ugyanis magyar idő szerint éjjel fél 1-től a Nemzeti Főcsoport (NFC) legjobbjai szórakoztatnak minket. A Seattle Seahawks és a San Francisco 49ers összecsapásán is hatalmas harc várható. A tét nem kisebb, mint a sportág legnagyobb színpadán, a Super Bowlon való részvétel.
A CenturyLink Fielden még csak egyszer kapott ki a Wilson vezette Seattle.
(Fotó: Richard Cavalleri/Shutterstock.com)
Folytatódik a sorozat?
Az NFC nyugati csoportja az idei szezonban magasan a legerősebb csoport volt. A Seattle 13-3-as mérleggel előzte meg a 12-4-es mutatóval záró Friscót. A harmadik Arizona remek 10-6-os pozitív mérleggel zárt, míg a St. Louis Rams is 7-9-cel végzett a csoport utolsó helyén, mindössze -16-os pontkülönbséggel. Ez a két csapat nagyon jól ismeri egymást, hiszen minden évben kétszer is megmérkőznek egymással. A Kaepernick vezette 49ers háromszor játszott eddig a Seahawksszal. A három meccs mindegyike az aktuális hazai csapat győzelmével ért véget, ám a Seattle ezeken az összecsapásokon összesen 88-35 arányban múlta felül az Aranyásókat. Vajon most is folytatódik ez a sorozat?
Rengeteg a hasonlóság
A két csapat játékfelfogása egészen hasonló, ezért is alakulhatott ki ekkora rivalizálás a két csapat között. Azt szokás mondani, hogy a védelem nyeri a bajnokságot, ezen a terén pedig az NFC két legjobb csapatának nincs oka panaszra. A labda másik oldalán két fiatal, mobilis irányító vezette támadóegységgel találkozunk. Mind Russel Wilsonnál, mind Kaepernicknél az elsődleges, hogy ne adják el a labdát. A kőkemény védelmek, és az irányítók mellett a két vezetőedző személyében is találni hasonlóságot, de a játékhívásoknál is szinte teljesen azonos a két csapat futás-passz aránya.
A védelmek harca
A hazaiaknál egyértelműen a secondary-t kell kiemelni, akik egészen elképesztő dolgokat műveltek idén. A passzvédekezésért olyan játékosok felelősek ebben a csapatrészben, mint Richard Sherman, Earl Thomas, Kam Chancellor, vagy Byron Maxwell. Senki nem lepődött meg, hogy Sherman felé egész évben nem nagyon dobáltak az ellenfél irányítói. Ha viszont mégis, akkor az egy játékos felé dobott passzokból számolt irányító mutatójuk Sherman ellen a legkevesebb volt az összes védőjátékos közül. Azon viszont mindenki meglepődött, hogy ugyanebben a statisztikában Sherman mögött egyik csapattársa, Byron Maxwell érte el a legjobb eredményt. Maxwell játékával sikerült pótolni az eltiltott Brandon Brownert is, ami azért nem kis szó.
Lemondanának a hawaii útról
A két corner mellett pedig a safety-k is nagyot játszanak egész évben. Earl Thomast az év legjobb védője címre is esélyesnek tartják, egészen elképesztő számokat produkált. Öt interception mellett száz szerelést mutatott be, remek játékának köszönhetően pedig Chancellor sokkal feljebb játszhat a pályán, közelebb a labdához, elősegítve ezzel a futás elleni védekezést. Utóbbi az előző meccsen tizennégy szereléssel nehezítette a Szentek dolgát. Maxwell kivételével mind a hárman bekerültek az All Star (Pro Bowl) keretbe, bár szívesebben lemondanának a hawaii útról egy Super Bowlért cserébe. A másodvédővonal tagjai mellett pedig mások is vannak még abban a védelemben, elég csak Bobby Wagnerre, Bruce Irvinre, vagy Chris Clemonsra gondolni.
Képesek nagy játékra
A másik oldalon a linebacker sor emelkedik ki az amúgy is remek védelemből. Kívül Ahmad Brooks és Dan Skuta, míg belül Navorro Bowman és Patrick Willis próbálja meg ellehetetleníteni az ellenfél támadójátékát – elég eredményesen. Négyen összesen 16 tacklet, 13 assistot és 4,5 sacket mutattak be a múlt heti Carolina elleni mérkőzésen. Nem véletlen, hogy a négyből hárman bekerültek a Pro Bowl -keretbe. A két Smith-ről, Aldon és Justin Smith-ről pedig még nem is szóltunk, ők is bármikor képesek nagy játékot bemutatni.
Wilson vs. Kaepernick
Russel Wilson főszereplő lehet.
(Fotó: Dave Sizer / Flickr)
Ahogy említettem, a két csapat offensét két meglehetősen hasonló felfogású irányító vezeti. A futójáték az elsődleges, ami inkább rövidebb passzokkal egészül ki. Nagyon fontos mindkettejüknél, hogy viszonylag jól vigyáznak a labdára. Ennek megfelelően az idei alapszakaszban Wilson kilenc, míg Kaepernick nyolc interceptiont dobott, ami azért vállalható. Emellé nem is párosul túl sok TD passz egyiküktől sem, Wilson 26-ja, és Kaep 21-je nem túl acélos. Viszont mindenképp figyelemre méltó, hogy Kaepernick idén mennyire gyengén játszott a két Seattle elleni meccsen. A szezon során dobott nyolc INT-jének pontosan a fele kötött ki a Hawks védőinek kezeiben. A 21 TD passzából is mindössze csak 1 jött össze a Halászsasok ellen lejátszott 120 perce alatt, ennek megfelelően az irányító mutatója a szezonbeli 91.6 helyett mindössze 41.7 volt a legfőbb csoportrivális ellen.
Kié lesz a 7. győzelem?
Jim Harbaugh Pete Carroll ellen. Harbaugh több meccset is játszott college és NFL játékosként is Carroll vezette csapatok ellen. Amióta Harbaugh a 49ers vezetőedzőjeként tért vissza az NFL-be, már hat alkalommal találkozott a Carroll vezette Seahawksszal, ebből négy alkalommal Harbaugh nyert. A két vesztes találkozót viszont Seattle-ben, a CenturyLink Fielden rendezték. Nem túl jó előjelek…
A két vezetőedző tehetségét senki nem kérdőjelezi meg, Harbaugh háromból harmadjára vezette csapatát a konferenciadöntőig, míg Carroll csapata 13-3-as mérleggel holtversenyben a legjobb eredményt érte el az idei szezonban. Játékosként, edzőként, különböző csapatokban egymás ellen megvívott meccseiken eddig 6-6-ra állnak. Vajon ki szerzi meg a hetedik győzelmet a másik ellen?
Találkoznak a futóbolondok
Két csapat van az egész idei NFL-ben, akik 50% fölött futottak. Ez a két csapat pedig a San Francisco 49ers és a Seattle Seahawks. Az Aranyásók az összes támadójátékuk 52,5%-ában, míg a Halászsasok 52,3%-ában választottak futójátékot. Minden más csapat többször passzolt, mint futott, kivéve ezt a kettőt. Persze ebben nagy szerepük van az irányítóknak, Kaepernicknek és Wilsonnak. Ketten összesen 1063 yardot futottak idén. Csak összehasonlításképp, az AFC döntőjében pályára lépő két irányító, Manning és Brady összesen -13 yardra voltak képesek. Ezek a statisztikák is egy különleges Super Bowlt vetítenek elő, persze az még a jövő zenéje.
Azért futnak, mert jó
De miért fut ez a két csapat ennyit? A válasz nagyon egyszerű, azért mert működik. Hazai oldalon Marshawn Lynch, a vendégeknél Frank Gore az első számú futó. Kettejük közül egyénileg Lynch talán a jobb, egyszerűen alig lehet megállítani a Beast becenévre hallgató futót. Frank Gore valamivel kevesebb labdát kap, mint Lynch, ez az életkorával is magyarázható, azért ő már 30 éves, ami egy NFL-futónál már sok. Ennek ellenére remekül gyűjtögeti a yardokat és 4,1 yardos átlagot tud felmutatni, persze ez a remek támadófalnak is köszönhető. Várhatóan most is a futást erőltetik majd a csapatok, és a passzoknál a biztonság lesz az elsődleges cél. Gore-ból nem nézem ki, hogy hatalmas meccset játsszon a Seahawks védelem ellen, Lynch viszont akármikor akárki ellen tud hatalmas játékokat bemutatni, nálam a futójáték terén a Seattle-nél az előny.
A 12. ember sokat segíthet a hazaiaknak (Fotó: Mat Hayward/Shutterstock.com)
Az a bizonyos 12-es
Tudjuk, hogy a CenturyLink Field közönsége 12. emberként segíti a Seahawks csapatát, és elképesztő hangulatot tudnak teremteni. A Seattle a legjobb hazai pályán játszó csapat az egész ligában, Wilson eddigi két szezonjában a Halászsasok tizenhat győzelem mellett csak egy vereséget szenvedtek saját közönségük előtt.
Mire érdemes fogadni?
Ez itt az NFL. Ez itt a rájátszás. A tét a Super Bowlba jutás. Csoportriválisokról van szó, akik nagyon jól ismerik egymást. Ilyenkor jön a trükközés, mindig próbálnak valami újat húzni az edzők. Nagyon nehéz megmondani, hogy mi fog történni, egy-egy játék mindent megváltoztathat, egy szerzett labda, egy jó mezőnypozíció, egy sérülés gyökeresen felrúghat mindent. Ezért nem is bocsátkoznék nagy jóslatokba a győztes kilétét illetően. A hazai pálya, és Kaepernick Seattle elleni gyengélkedése miatt voksolnék a hazaiak vékony győzelmére, de ezen a szorzón (1.54) nagy merészség lenne rájuk fogadni.
Megduplázhatjuk pénzünket
Viszont egy végletekig kiélezett, szoros meccsre van kilátás. Sok pont, sok TD nem várható, inkább a rúgók, punterek kaphatnak nagyobb szerepet. A bet365-nél 2.25-es szorzón fogadhatunk arra, hogy az első pontszerzés 3 pontot fog eredményezni, azaz egy field goal töri majd meg a pontcsendet. Ezt elég erősnek érzem, a meccs eleji friss védelmek ellen nem sok esélyt adok a támadóknak, hogy rögtön egy TD-vel kezdjenek. Ugyanitt találunk egy olyan ajánlatot is, mely szerint 2,5-nél kevesebb passz utáni touchdown lesz a meccsen. Erre fogadva megduplázhatjuk (2.00) pénzünket. Az előnyben lévő csapat úgy sem fogja erőltetni a passzokat, a hátrányban lévő meg hiába erőlteti, ilyen jó védelmek ellen hamarabb lesz ezekből eladott labda, mint TD.
-
NFL 2013/14 tippek
Első pontszerző játék - Field goal -
Passzolt touchdownok száma 2,5 alatt
Superliga 23+24 bónusz
24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: A CenturyLink Fielden még csak egyszer kapott ki a Wilson vezette Seattle. Fotó: Richard Cavalleri/Shutterstock.com
Hozzászólások 5
szumos
Csáó Jabba!
Műkedvelő vagyok és kérdeznék valamit. A passzolt TD alatt azt érti a bet365 (GYIK-ban nincs válasz rá), hogy az elkapó a célterületen állva kapja a labdát? Azaz itt nem játszik az amikor a célterület előtt passzjátékkal kapja a labdát, de valamennyi yardot már futva tesz meg?
Jabba
De, az is ide tartozik. Ha passz játék után szereznek TD-t, az beleszámít ebbe a fogadási típusba, függetlenül attól, hogy maga a konkrét elkapás a célterületen, vagy még az előtt történt.
szumos
Kössz!
Végül nem fogadtam rá, mert nem voltam biztos benne. Talán jobb is, mert overt tettem volna, a 2.5 őrült kevés! Főleg annak a fényében, hogy a meccsre a ponthatárt 40.5-re tették le! Azért 27 pontot field goalokból összehozni... Hááát. Na mindegy nem is lehet ezt így matekozni. A lényeg, hogy az over 2.5-hez irreálisnak tartottam a ponthatárt. Így úgy gondoltam, valamelyik biztos bedől majd. Tehát nem jól tették le a határt. Így tűnt, de mint végül mondtam is nem fogadtam rá. Jobb így mert eddig (1 negyed) neked van igazad. ;)
Jabba
A tipp csak a passzolt touchdownokra vonatkozik, tehát futott TD lehet még nyugodtan, az ebből a szempontból lényegtelen.
szumos
Igazad van. Azt el is felejtettem. Nálam az is passzjáték. :)))) Hisz akkor is passzol az irányító, nem? :))) Csak poénkodom. Tudom mi a különbség, csak lehet fáradt vagyok már és elkerülte a figyelmem. Majd visszanézem az első TD-t, hogy lássam mi a különbség! :)))
Jó tippek voltak, már most is látszik a 2 negyedben (az első már be is jött). Gratulálok!