Ahogyan kezdte a bajnokságot az Osasuna, kissé meglepő, miért adnak az Atlético Madrid idegenbeli győzelmére 2.00 feletti szorzót, ehhez pedig azt is érdemes hozzátenni, hogy a fővárosiak az egyik legjobb csapat Spanyolországban! Mi lehet a háttérben?
2.15
Osasuna: Idegenben könnyebb
Hiába játszik ugyanúgy hazai pályán és idegenben is az Osasuna, ez inkább csak utóbbi esetben kifizetődő, otthonuktól távol nyertek két mérkőzést, jól használták ki a helyzeteiket. Hazai környezetben valami egészen tragikus, amit művelnek, mindössze egyetlen gólt tudtak szerezni - mondjuk ott Chimy Avila irgalmatlanul eltalálta ballal a kaput -, de ezen felül nem tudtak mérkőzést nyerni. A Barcelona, Sevilla és a Bilbao ellen egyetlen pontra futotta, de gyorsan tegyük hozzá, nem számítanak könnyű ellenfeleknek ezek a gárdát, pontosan ebbe a sorba illik bele az Atlético Madrid.
Atlético Madrid: Zsúfolt naptár
Az egyik ötletünk, amiért nincsen 2.00 alatt az Atlético Madrid idegenbeli győzelmére kínált szorzó, mert azért a madridi gárdának is zsúfolt a naptára. Az elmúlt héten BL-csoportmeccs a Lazio ellen, ahol ugyan sokáig vezettek, majd jött az olaszok kapusa és egy szögletből egyenlített. Diego Simeone feszültsége érthető, hiszen abban a meccsben megint ottmaradt egy siker, de a hétvégi városi derbi kapcsán már elégedett lehet az argentin mester.
Az Atlético Madrid - Real Madrid rangadón 3-1-re nyertek a hazaiak, célfoci tökéletes lenyomata volt ez a találkozó, hiszen míg a Real Madrid birtokolta a labdát, dolgozta ki a helyzeteket, addig a gólokat Griezmannék szerezték. A találkozó Carlo Ancelotti védelmének kritikája is volt, hiszen három fejesgólt szerzett az Atlético, gyakorlatilag üresen kaphatták Moratáék a labdát, fel sem ugrottak velük fejelni Alabáék.
Az sok dolgot elárul az ellenfél védekezéséről, hogy a nem éppen a fejjátékáról híres Griezmann szerez ilyen módon gólt, gyakorlatilag környékén Real Madrid játékos nem is volt. Simeone együttese 20 perc alatt megsemmisítette a városi riválist, akik próbáltak innen felállni, de nem volt egyszerű dolguk, főleg klasszis csatár nélkül. Itt érződött először, hogy nem elég egy Jude Bellingham a sikerhez.
Az Osasuna is érdekelt a nemzetközi kupában, heti két mérkőzést játszanak ők is, esetleg az lehet a megoldás, hogy a madridi derbi után, kicsit leereszt az Atlético, de elfigyelve, mennyire éhesek a sikerre Simeone fiai, ezt nem gondolnánk reálisnak, nem emiatt ilyen magas a szorzó. Az Osasuna tényleg rosszul játszik hazai pályán, ha pedig azt hozzák a Matracosok, mint eddig, akkor simán nyerniük kéne. A védekezésük jó, kezdenek visszatérni a maródi játékosok, támadásban pedig talán most a legjobb Simeone együttese az utóbbi 10 évet nézve.
A cikkben közölt oddsok a(z) bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 szeptember 25. 20:50 UTC.
-
Osasuna - Atlético Madrid tipp
Atlético Madrid nyerBet365
2.15
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Antoine Griezmann (Fotó: Raffaele Conti 88/Shutterstock.com)