A hétvégén bővelkedünk rangos mérkőzésekben, hiszen a brazil bajnokság 14. fordulójában rendeztek a Palmeiras - Flamengo mérkőzés mellett, egy Gremio - Botafogo és egy Atletico Mineiro - Corinthians derbit is.
1.81
A Palmeiras megint nem koncentrált
A még mindig csak 44 éves Abel Ferreira megnyert mindent a Palmeirasszal, már nyugodtan mehetne Európába, ahol kapkodnának a portugál szakember után. Ennek ellenére maradt Brazíliában, idén pedig minden úgy alakul, mint a kezdeti időszakban, amikor csak a Libertadores-kupában remekelt, míg a bajnokság kissé háttérbe szorult. Az eredménye akkor az lett, hogy két Copa Libertadores döntőt nyert egymás után, majd amikor tavaly idő előtt kiesett a sorozatból, akkor a bajnokságot húzták be.
Ez a keret ugyanis annyira erős, míg Ferreira taktikája annyira masszív, amivel egyértelműen a kontinens egyik legerősebb csapata az övék. Olyan tehetségeik vannak, mint a Real Madrid által megvásárolt 16 éves Endrick, aki 11 bajnokin 4 gólt szerzett. Érthetetlen, hogy olyan védők, mint Gustavo Gómez, hogyan maradhatott Dél-Amerikában, amikor hasonló érzékkel érkezik a pontrúgásokra, mint Sergio Ramos fénykorában.
A Palmeiras minden poszton rendben van, de idén a Libertadores-kupa élvezett prioritást, simán megnyerték a csoportot, a legtöbb gólt szerezték a 32 csapat közül. A bajnokságban viszont hiányzik ez a pontosság, hiszen ott is messze a legtöbb helyzetet dolgozzák ki, de góllövésben nem remekelnek. Emiatt vannak 10 pontos hátrányban az éllovas Botafogóval szemben. Emellett ráadásul kikaptak a Sao Paulótól a Brazil Kupa negyeddöntőjében, így azért nem alakul annyira jól Ferreira mester idei szezonja.
A Flamengo bosszúra készül
Annak ellenére, hogy tavaly a Libertadores-kupát a Flamengo nyerte, mégsem lehetnek maradéktalanul elégedettek. Ennek oka, hogy a Palmeiras az elmúlt két évben rendre megtréfálta őket, amikor igazán fontos mérkőzésekre került sor, akkor a Palmeiras nyert. Ilyen volt a 2021-es Copa Libertadores, illetve a brazil szuperkupa döntője is. A Flamengo az ország másik elit csapata jelenleg, de idén voltak gondban több alkalommal is.
A rutinos öregekkel (David Luiz, Filipe Luís, Arturo Vidal, Éverton Ribeiro), illetve már tapasztalt 30 év alatti játékoskerettel nem lehetett volna okuk panaszra, elvileg ennek a gárdának minden fronton versenyképesnek kéne lennie. Ez azonban nem ilyen könnyű, a tavalyi nagy siker után elkényelmesedett a keret, idén az utolsó két fordulóig kellett izgulni a Libertadores-kupában a továbbjutásért, még az argentin Racing ellen is ki-ki meccset játszottak.
Áprilisban Jorge Sampaoli érkezett, akivel olyan sikereket arattak, mint a Gremio elleni 3-0-ra megnyert derbi. Ez egy olyan lökést adott a gárdának, ami után új erőre kaptak. Lehetséges, hogy ez lesz Sampaoli álommelója, ugyanis legutóbbi 15 meccséből 11-et megnyert, 3 döntetlent ért el és mindössze 1 vereség írható a számlájára. A támadógépezet beindult, szerzik a gólokat, mi pedig szintén ezt várjuk a két gárdától, egy gólokban gazdag találkozót.
-
Palmeiras-SP - Flamengo-RJ tipp
2,5 gól felettUnibet
1.81
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Arturo Vidal (Fotó: A.PAES/Shutterstock.com)