A fontos kérdések már eldőltek a magyar csapat számára, mivel négy forduló után már matematikai esélye sincs a harmadik helyre sem, ami pedig Konferencia Ligát ért volna. Azonban Stögernek meghatározhatja a jövőjét a maradék két találkozó, illetve a Fradinak is kellenének a koefficiens pontok. A találkozóról beszélgettünk egy PODCAST keretében is.
2.00
Beindult a Betis?
Nem sokon múlt, hogy azt gondoljuk, a Betis formája alapján akár vérmesebb reményei is lehetnek a Fradinak ezen a meccsen, miután a válogatott szünetre három vereséggel tértek a spanyolok. Azonban a hétvégi fordulóban helyretette a várakozásaimat a Betis és lenyomta az Elche-t egy viszonylag sima meccsen (3-0). Ha kitart a lendülete a Betisnek, akkor valószínűleg a Fradinak sem lesz reális esélye a pontszerzésre, másrészről nagy kérdés mennyire veszi komolyan ezt a meccset a hazai csapat. Olyan ellenfél érkezik hozzájuk, amelyik egy nem túlságosan magasan jegyzett bajnokságból érkezik, ráadásul nulla pontot szerzett eddig a csoportban. Azért ez komoly kérdéseket vet fel és most könnyen benne lehet a pakliban, hogy bizony a Betis könnyelműen veszi ezt a meccset - vagyis reménykedjünk ebben.
Podcast
Csak otthon megy
Az utóbbi hetekben igen sok szó esett Stögerről és arról, hogy ki mennyi lehetőség lát benne hosszú távon. Nagy kérdés a hazai bajnoki cím nem lesz, miután közel-távol nem látunk olyan NB1-es csapatot, amelyik megtudná verni hosszú távon ezt a keretet. A bajnoki cím viszont minimális cél és ennél nagyobb elvárások vannak már a mindenkori vezetőedzővel szemben. A továbbjutás már bukó, azonban koefficiens pontokat még lehet szerezni, ez pedig kifejezetten fontos egy jövőbeli Bajnokok Ligája-selejtezőjében. A vezetőedző megítélésében pedig immáron a nemzetközi kupa a hangsúlyosabb, mivel adott esetben egy nulla pontos csoportkör sok kérdést vetne fel a klub vezetőiben.
Hozzászólások 4
mityuka
Hát sajnos ez a végzetük.Kapaszkodnának de nincs mibe és nincs hová.Ez a végzetük.Real Betis - Ferencváros Tipp 3:1
mityuka
De azért a labda gömbölyü, az az kerek,minden megtörténhet.
chabialonso
gólt, azután az öltözőben megnézik hogy áll a Leverkusen a Celtik ellen. Magyarán eldöntik a meccset az első játékrészben, és lassítanak az iramból a másodikban. Vasárnap a Levantet fogadják. Velük fordulatos meccseket játszanak. Kell egy kis lazítás. a második 45. percben. A Fradi talán akkor rúg gólt.
chabialonso
Az lemaradt, hogy az első félidőben rúg a Betis legalább kettő gólt.