Az ibériai rangadó az utóbbi időkben mindig ugyanolyan eredményt hozott, ez pedig a döntetlen. Hiába lőttek 3 gólt a felek, akkor is iksz lett a vége! Folytatódik a megszokott eredménysor?

2012-ben az Európa-bajnokságon 0:0-s mérkőzés, aztán 3:3-as remek találkozó a 2018-as világbajnokságon. Ezt követte 2020-ban és 2021-ben két gól nélküli összecsapás, végül legutoljára idén futottak össze a felek, 1:1-es meccs a Nemzetek Ligájában. A leosztás egy idő óta ugyanaz, a spanyolok birtokolják a labdát, ami az eredmények fényében meddő fölénynek mondható, a kontrákban bízva, pedig védekező szerepben tűntek fel a portugálok. Ilyesmi várható ezúttal is, akár statisztikai fogadásokat is köthetünk, például a spanyol labdabirtoklásra.

Bruno Fernandes (Fotó: D. Ribeiro / Shutterstock.com)

Formákat tekintve, talán a portugálok vannak jobb helyzetben, vezetik a csoportot, és egy döntetlen is elegendő nekik az első hely megtartásához. A csehek erődemonstrációt tartottak, 5 kaput eltaláló lövésükből 4 a hálóban kötött ki. A spanyolok eközben az eredmény után futottak a svájciak elleni találkozón, hátrányból lett 1:1, de végül vereséget szenvedtek az újabb svájci találatot követően. A labdabirtoklásuk 74%-os volt, tehát viccesen mondhatnánk, hogy a céljukat elérték, biztos boldogok a labdával. Szóval mindkét fél készen áll, hogy azt játssza, amit igazán szeret, annyi a különbség, hogy a portugálok élesebbnek tűnnek. Ezért lehet nem folytatódik a döntetlenszéria?

szeptember 27., kedd

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Cristiano Ronaldo (Fotó: Gevorg Ghazaryan / Shutterstock.com)